Francia Nagydíj - Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

Sport - 2019-06-23

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben.

A 34 éves versenyzőnek ez az idei hatodik, egyben pályafutása 79. futamgyőzelme,már 36 ponttal vezet az összetettben csapattársa, a finn Valtteri Bottas előtt.

A franciaországi versenyt Bottas a második helyen fejezte be, harmadikként pedig Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája ért célba.

A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, Hamilton kiválóan startolt, és megtartotta a vezető pozíciót, mögötte már az első kör végén Bottas, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.

A kerékcserék sorát Leclerc kezdte a 22. körben, majd sorrendben Bottas és Hamilton is friss abroncsokat kapott a következő két körben. A kiállások után az élen nem változott a sorrend, Hamilton csaknem 12 másodperccel vezetett Bottas előtt, akit Leclerc valamivel több mint három másodperces hátránnyal követett.

A verseny második felében sem kellett túlságosan aggódnia az élen autózó Mercedes-duónak: Hamilton előnye a leintésig szinte semmit sem változott, Leclerc pedig bár a hajrában közel került Bottashoz, előzésre már nem volt lehetősége.

A négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végig az ötödik pozícióban száguldott, helyezését egyetlen ellenfele sem veszélyeztette, ugyanakkor valós esélye előrébb lépni sem volt. A negyedik pozícióban Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba. Vettel az utolsó körben új pályacsúcsot elérve megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ezért plusz egy világbajnoki pontot kapott.

A világbajnokság egy hét múlva folytatódik az Osztrák Nagydíjjal.