Futsal Eb: Kozma Mihály keretet hirdetett

Sport - 2010-01-14
Kozma Mihály, futsal válogatottunk szakvezetője csütörtökön kora délután a margitszigeti Thermal Hotelben tartott sajtótájékoztatón nevezte meg azt a 14 játékost, aki bekerült a jövő kedd és január 30. között a budapesti Papp László Sportarénában és a debreceni Főnix csarnokban megrendezésre kerülő futsal Európa-bajnokságra nevezendő keretbe.

. A közvetlen felkészülésen részt vevő játékosok közül végül Pallai Gábor kapus, valamint Fekete Viktor és Németh Péter maradt ki.

 

A sajtókonferencián Esterházy Márton, az MLSZ futsal bizottságának elnöke, Ragadics Ferenc, a testület alelnöke (az UEFA futsal bizottságának tagja), Kasza János, az Eb hazai projektmenedzsere, Kozma Mihály, válogatottunk szakvezetője és Madarász János, a csapat kapitánya vett részt, valamint megjelent a játékosok közül Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt és Balázs Zoltán is.

 

Esterházy Márton megemlítette, hogy ez lesz az első 12 csapatos, két helyszínen zajló kontinenstorna a sportágban. Az UEFA a profi kategóriába emelte a futsalt, és ez azzal is jár, hogy ugyanazok a szakemberek felügyelik a rendezést, akik a nagypályás tornák során, s ennek megfelelően az Eb "körítése" is méltó lesz a világeseményekéhez.

 

Ragadics Ferenc kiemelte: az UEFA első alkalommal rendez felnőtt kontinentális eseményt Magyarországon, és ez egyértelműen azt mutatja, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség illetékesei elégedettek azon tornák szervezésével, amelyeknek mi adtunk otthont.

 

Kasza János elmondta, hogy a Magyar Diáksport Szövetséggel kötött megállapodás alapján az Eb csoportmeccsei és nyolcaddöntői előtt kölyök-előmeccsek lesznek: a találkozókat megelőzően egy-egy megye két, 12 éves játékosokból álló korosztályos csapata küzd meg a megyei bajnoki címért.

 

Kozma Mihály elárulta, hogy élete legnehezebb döntését kellett meghoznia, amikor kijelölte a 14 fős Eb-keretet, mert akik kimaradtak, ugyanolyan lelkesedéssel vettek részt a felkészülésben, mint azok, akik végül pályára léphetnek a tornán.

 

- A keretbe csak tizennégy játékos nevezhető, így hát ki kellett hagynom hármat, de leszögezem, hogy az ő munkájukkal is teljesen elégedett voltam - nyilatkozta a szakvezető. - Hat előkészületi mérkőzést játszottunk, erős ellenfeleket választottunk, hogy kemény meccseken próbálhassam ki a játékosokat, mielőtt meghozom a döntést. Csoportunk három együttese nagyjából azonos szintet képvisel, a honosított brazilokkal megerősített azeriek és a mentálisan igen erős csehek ellen sem mehetünk biztosra, de ha legalább az egyik találkozót megnyerjük, az továbbjutást érhet.

 

A csapat kapitánya, Madarász János ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a válogatott tagjai biztosak abban, hogy képesek a továbbjutás kivívására...

 

A magyar futsal válogatott Eb-kerete: Balázs Zoltán, Reveland Zoltán - kapusok; Madarász János, Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt, Dróth Zoltán, Peczár Csaba, Tóth Szabolcs, Trencsényi János, Angyalos András, Lovas Norbert, Nagy Tamás, Nagy Gábor, Sivák Péter - mezőnyjátékosok.

 

Együttesünk két csoportmeccsére, az Azerbajdzsán (január 19, kedd, 17.30) és a Csehország (január 23., szombat, 20.30) elleni találkozóra már az összes jegy elfogyott a Papp László Sportarénába, s a január 30-i, debreceni döntőre is már csak korlátozott számban kaphatók belépők. Utóbbira, és a többi találkozóra a www.futsaleurotickets.com oldalon, országszerte az IBUSZ-irodákban, illetve a Budapest Sportaréna és a Főnix Csarnok jegypénztáraiban vásárolhatók tikettek.

 

Az együttesek vasárnap foglalják el szálláshelyeiket, Budapesten a margitszigeti Thermál Hotel ad otthont mind a hat együttesnek, Debrecenben pedig a Hotel Lyciumban és az Aquaticuban laknak majd a válogatottak.

 

Hétfőn a csapatok csoportonként tartanak sajtótájékoztatót, 13 órakor a Papp László Sportarénában a szerb, a szlovén és az orosz, 14 órakor az azerbajdzsáni, a cseh és magyar kapitány, Debrecenben 18 órától az olasz, az ukrán, a belga, 19 órakor pedig a fehérorosz, a portugál és a spanyol szakvezető válaszol az újságírók kérdéseire.

 

 

A 2010-es futsal Eb menetrendje:

 

Január 19., kedd

Magyarország - Azerbajdzsán, Budapest

Olaszország - Belgium, Debrecen

Január 20., szerda

Oroszország - Szlovénia, Budapest

Spanyolország - Fehéroroszország, Debrecen

 

Január 21., csütörtök

Azerbajdzsán - Csehország, Budapest

Belgium - Ukrajna, Debrecen

 

Január 22., péntek

Szlovénia - Szerbia, Budapest

Fehéroroszország - Portugália, Debrecen

 

Január 23., szombat

Csehország - Magyarország, Budapest

Ukrajna - Olaszország, Debrecen

 

Január 24., vasárnap

Szerbia - Oroszország, Budapest

Portugália - Spanyolország, Debrecen

 

Negyeddöntők:

Január 25., hétfő

1. Az A-csoport első helyezettje - A B-csoport másodikja, Budapest

2. A B-csoport első helyezettje - Az A-csoport másodikja, Debrecen

Január 26., kedd

3. A C-csoport első helyezettje - A D-csoport másodikja, Budapest

4. A D-csoport első helyezettje - A C-csoport másodikja, Debrecen

 

Elődöntők:

Január 28., csütörtök

Az 1. negyeddöntő győztese - A 3. elődöntő győztese, Debrecen

A 2. negyeddöntő győztese - A 4. negyeddöntő győztese, Debrecen

 

A harmadik helyért vívott meccsre és a döntőre január 30-án, szombaton kerül sor, Debrecenben.