Kajak-kenu Eb - Öt érem, közte két arany 200 méteren

Sport - 2017-07-16

A magyar versenyzők öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legrövidebb távon elsőként a szombaton az 500 méteres négyes vezérevezőseként aranyérmes Lucz szállt vízre a magyarok közül. A kétszeres U23-as világbajnok versenyző a jó rajt után remekül tartotta a lépést legfőbb ellenfeleivel, s a hajrá neki sikerült a legjobban, ő rúgta be a hajóját elsőként a célba.

"Az előfutamban nem jött össze a jó rajt, most viszont szerencsére igen, utána pedig végignyomtam. A dán versenyzőt nem láttam, ő messzebb volt tőlem, de a lengyel ott lapátolt mellettem, s ő nagyon jól szokott rajtolni. Amikor láttam, hogy ott vagyok mellette, megnyugodtam. Nagyon örülök az itteni szereplésemnek" - mondta az MTI-nek UTE 22 éves kajakosa, aki első felnőtt Eb-jéről két arannyal térhet haza.

A férfiak hasonló számában Horváth a rajttól a célig együtt lapátolt a címvédő és olimpiai bajnok brit Liam Heath-szel, s végén csak hét századmásodperc döntött a tavalyi győztes javára. A győri versenyző második lett, többek között az ötkarikás és vb-ezüstérmes francia Maxime Beaumont-t és a vb-bronzérmes svéd Petter Menninget is megelőzve.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper
Az aranyérmes Balaska Márk (b) és Birkás Balázs a férfi kajak kettesek 200 méteres döntője eredményhirdetésén. MTI Fotó: Kovács Tamás

"Nagyon elégedett vagyok, kicsit belementem a rajtgépbe, de amúgy tökéletes volt a pályám, soha rosszabbat. Amikor beértünk a célba, azt hittem, megvan, de egy pici csalódottság sincs bennem amiatt, hogy második vagyok. Majd a világbajnokságon" - nyilatkozott Horváth Bence.

Második lett a vb-ezüstérmes kenus Devecseriné Takács Kincső is, aki Luczhoz hasonlóan második érmét nyerte Plovdivban, miután szombaton Balla Virággal győztek 500-on. Remekül rajtolt, száz méternél vezetett is, de a végén lehajrázta őt a címvédő orosz Aleszja Romasenko.

"Az orosz az eddigi legjobb időt evezte ebben a számban, s nem sokkal maradtam le tőle. Már most látszik, hogy a női kenu felkerült az olimpia műsorára" - nyilatkozott Takács Kincső. "Visszanéztem a futamot, s már látom, hogy miket kell kijavítanom a világbajnokságig. Az első százam jól sikerült, ezt kellene ilyen feszesen megtartanom, úgy gondolom, tudok még fejlődni."

A sprintspecialista, olimpikon Hajdu Jonatán a középmezőnyben ért célba a férfi kenu egyesek fináléjában, ötödik lett, a női kajakpáros, Hagymási Réka és Szabó Ágnes pedig a hatodik pozíciót szerezte meg. Előbbi számot a litván Henrikas Zustautas, utóbbit az ukrán kettős nyerte.

Hajdu aztán később javított Fekete Ádámmal a hajóban, ugyanis párosban sikerült kiharcolniuk a dobogót, nagy csatában megszerezték a bronzérmet az oroszok és a fehéroroszok mögött. A kenus szakágban ez az első magyar érem az Eb-n. Ebben a számban egyébként éppen kilenc egység nevezett, így nem rendeztek selejtezőt, azaz a magyar duó a döntőben szállt vízre először.

"Nagyon bíztam benne, hogy sikerülni fog a dobogó. Nagyon jól rajtoltunk annak ellenére, hogy friss a párosunk, négy-öt evezés van a hátunk mögött, s aztán a folytatás is jól ment. Százötvennél a felevező sáv miatt jöttek a hullámok, ott volt egy ütemvesztés, lehet, hogy ha az nincs, az ezüst is megvan. De a bronzzal is nagyon elégedettek vagyunk" - mondta Fekete.

Ahogy az első, úgy az utolsó 200-as finálé is magyar aranyat hozott, férfi K-2-ben a Balaska Márk, Birkás Balázs páros talán a nap legfölényesebb győzelmével örvendezette meg a magyar tábort.

"Ez már nem olimpiai szám, ez talán látszott is a mezőnyön. Mi viszont kőkeményen dolgozunk mindennap, hogy ez a sprint szám jól menjen, és itt van az eredménye" - mondta Birkás Balázs.

A páros szerdán világbajnoki szétlövésen áll rajthoz a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettős ellen:

"Ötven-ötven százalék az esélyünk. Mi mindent el fogunk követni a győzelemért" - jelentette ki ezzel kapcsolatban Balaska Márk.