Kiütötték az MTK-t Debrecenben

Sport - 2007-04-14

Nagy lépést tett újabb bajnoki címe felé a DVSC-TEVA labdarúgó csapata.: magabiztosan nyerte az NBI rangadóját, méghozzá nem is akárhogyan, a végig enerváltan küzdő MTK ellen 3-0-ás győzelmet arattak!

A kék-fehérek előtt adódott az első helyzet, és Bori már elvitte a labdát Balogh mellett is, ám a hátrafutó Takács a gólvonalon kivágta a guruló játékszert. A másik oldalon Sztojkov előtt adódtak lehetőségek, ám Végh Zoltán bravúrjai sokáig tartották a lelket a vendégekben. A negyvenedik percben aztán Komlósi megelőzte egykori csapattársát, és térddel juttatta a hálóba a labdát. Ez volt a  válogatott védő első gólja, pedig már 281 mérkőzést játszott az élvonalban.

 

A második játékrész rajtja után nem sokkal aztán Sztojkov egy húsz méterre középre lepasszolt labdát óriási erővel küldött az MTK kapu jobb felső sarkába. A 65. percben elszállt a fővárosiak maradék reménye is, Dzsudzsák szabadrúgását Végh kiütötte ugyan, de három DVSC játékos is az ötösön belül állt, vendégvédő még a közelükben sem volt, így nem volt nehéz dolga Sidibének a hálóba pofoznia a Loki harmadik gólját.

DVSC-TEVA - MTK Budapest 3-0 (1-0)

DVSC: Balogh J. - Bíró P., Mészáros, Komlósi, Takács - Kiss Z., Vukmir, Túlio, Dzsudzsák - Sidibe, Sztojkov

MTK: Végh - Horváth L., Lambulics, Lipcsei, Pollák - Bori, Pintér, Zsidai, Kanta J., Czvitkovics - Hrepka

Gólszerző: Komlósi (40.), Sztojkov (50.), Sidibe (65.)

Csere: Tulio h. Dombi (41.), Zsidai h. Szabó Á. (43.), Bori h. Németh K. (46.), Takács Z. h. Szatmári (59.), Lipcsei h. Pál (63.), Sztojkov h. Zsolnai (64.).

Sárga lap: Pintér (37.), Szabó Á. (47.), Lipcsei (58.), Pál (90+1.)