Labdarúgó NB I - Az ősz rangadója Debrecenben

Sport - 2011-10-15

 - Az ősz két legjobb csapata, a listavezető Debrecen, valamint a második helyen álló Győr találkozik egymással a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján.A hajdúságiak várhatják kedvezőbb előjelekkel a szombati összecsapást, ugyanis Kondás Elemér együttese hazai környezetben még pontot sem veszített, míg Csertő Aurél tanítványai legutóbbi két idegenbeli fellépésükön csak egy pontot szereztek.

A két csapat eddig összesen 73 alkalommal találkozott egymással az első osztályban, a mérleg kiegyenlített, ugyanis 26 győri siker mellett 23-szor győzött a Debrecen, 24-szer pedig döntetlen született. A két együttes legutóbbi három debreceni párharca döntetlennel végződött.

    A címvédő Videoton azzal a Kecskeméttel találkozik, amelytől az elmúlt szezon végén vereséget szenvedett a Magyar Kupa döntőjében. Az új vezetőedző, Paulo Sousa magyarországi debütálása alkalmával, a Szuperkupa-döntőben már visszavágott a kecskemétieknek a gárda, most a bajnokságban is megteheti ezt.

    Hamisítatlan "hatpontos" mérkőzést játszik egymással vasárnap az Újpest és a ZTE: a sereghajtó, a bajnokságban még egyedüliként nyeretlen zalaegerszegiek vereség esetén nagyon távol kerülnének attól, hogy az őszt ne zárják kieső helyen.

    Hasonló helyzetben van az elmúlt szezonban bronzérmes Ferencváros is, amely a főként hazai környezetben veszélyes Pápa otthonába látogat. Détári Lajos együttesének nagy szüksége van minden pontra, különösen annak tekintetében, hogy a következő fordulóban az ősi rivális Újpestet látja vendégül.

    A 12. forduló programja:

    szombat:

DVSC-TEVA - Győri ETO FC 15 ó, v.: Bognár

Videoton FC-Kecskeméti TE 17:30 ó, v.: Vad II.  

Diósgyőri VTK-Pécsi MFC 18 ó, v: Veizer 

Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 18 ó, v.: Garcia Miquel (chilei)

MVM Paks-Haladás Sopron Bank 18 ó, v.: Radványi 

BFC Siófok - Vasas-Híd 18 ó, v.: Oláh 

    vasárnap: 

Újpest FC-ZTE FC 16 ó, v.: Szilasi

Lombard Pápa Termál FC-Ferencváros 18 ó, v.: Fábián