Labdarúgó NB I - Debrecenben nyert a Videoton

Sport - 2016-12-04

Idegenben, a DVSC otthonában szerezte meg a három pontot a Videoton a labdarúgó OTP Bank Liga tizennyolcadik fordulójának szombat esti mérkőzésén. Kevés helyzetet, kiegyenlített játékot láthatott a közönség az első félidőben. Egyik csapat sem vállalt kockázatot, mindkét együttes elsősorban a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt.

A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsolt a két gárda, és előbb a Videoton, majd a DVSC előtt is adódott egy-egy gólhelyzet, de mindkét lehetőség kimaradt. Nem sokkal később azonban a vendégek Hadzic találatával már megszerezték a vezetést. A debreceniek a folytatásban többször is közel álltak az egyenlítéshez, de a legnagyobb helyzetükből sem tudták bevenni a fehérváriak kapuját, így a szezonban hazai pályán elszenvedték negyedik vereségüket is.

Holman Dávid a DVSC és Juhász Roland, a Videoton játékosa az OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Debreceni VSC - Videoton FC labdarúgó-mérkőzésen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

OTP Bank Liga, 18. forduló: Debreceni VSC-Videoton FC 0-1 (0-0)

----------------------------------- Nagyerdei Stadion, 1814 néző, v.: Erdős. gólszerző: Hadzic (61.) sárga lap: Jovanovic (70.), Völgyi (75.)

DVSC:

---- Verpecz - Nagy Z., Brkovic, Szatmári, Völgyi - Filip (Takács, 77.), Tőzsér - Jovanovic (Djelmic, 70.), Holman, Szakály (Horváth Zs., 65.) - Vittek

Videoton:

-------- Kovácsik Á. - Nego, Vinicius, Stopira, Szolnoki - Juhász - Hadzic, Pátkai, Géresi - Scepovic, Lazovic