Labdarúgó NB I - Megszakította nyeretlenségi sorozatát a Debrecen

Sport - 2019-10-20

A mérkőzés utolsó harmadában emberhátrányban játszó Debrecen 2-1-re legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, szombaton.

A hajdúságiak ezzel megszakították négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatukat, a DVTK pedig idegenben továbbra is pont nélkül áll a szezonban. Diósgyőri helyzetekkel indult a mérkőzés, de amíg ezek sorra kimaradtak, addig a hazaiak első lehetőségüket kihasználva megszerezték a vezetést. A folytatásban is a vendégek voltak aktívabbak, többször is veszélyeztettek, de a debreceni kapus, Nagy Sándor hárítani tudott.

A Debreceni VSC gólszerzője, Szécsi Márk ünnepel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában a Diósgyőri VTK ellen játszott mérkőzésen. MTI/Czeglédi Zsolt

A szünet után egy szögletet követően egyenlített a DVTK, amely a folytatásban is fölényben játszott. A félidő derekán kezdett feszültté válni a hangulat a pályán, szabálytalanságok tördelték a játékot, Varga Kevin pedig reklamálásért piros lapot kapott. Bár a DVSC került emberhátrányba, néhány perc múlva mégis sikerült ismét megszereznie a vezetést, Tőzsér büntetőből volt eredményes. A hajrában a Diósgyőr fokozta a tempót, nagy helyzetet azonban nem tudott kialakítani, a szinte csak a védekezésre összpontosító Debrecen pedig eredményesen őrizte előnyét.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

-----------------------------------

Nagyerdei Stadion, 5460 néző, v.: Bogár

gólszerzők: Szécsi (9.), Tőzsér (65., 11-esből), illetve Márkvárt (47.)

sárga lap: Kinyik (25.), Szatmári (59.), illetve Brkovic (24.), Rui Pedro (59.), Iszlai (64.)

piros lap: Varga K. (61.)

DVSC: Nagy S. - Szatmári, Kinyik, Kusnyír, Ferenczi - Varga K., Tőzsér (Csősz, 88.), Szécsi, Haris - Adeniji (Trujic, 76.), Garba (Pávkovics, 84.)

DVTK: Danilovic - Polgár, Brkovic, Karan, Tamás M. (Tabakovic, 81.) - Márkvárt, Iszlai - Sesztakov (Hasani, 69.), Rui Pedro, Prosser (Korbély, 65.) - Ivanovski