Labdarúgó NB I - Nehéz mérkőzés előtt a címvédő

Sport - 2012-09-27

Az élcsoport csapatai közül a papírforma alapján a címvédő, jelenleg harmadik Debrecennek lehet a legnehezebb dolga a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, melyben Kondás Elemér együttese a Szombathelyi Haladást fogadja.

A legutóbbi szezonban veretlenül győztes DVSC felemásan kezdte a bajnokságot, az első nyolc meccséből kettőt elveszített. Legutóbb a múlt héten maradt pont nélkül, méghozzá óriási meglepetésre az újonc Egerrel szemben, így szombaton mindenképpen javítania kell.

    A szombathelyiek ellen ugyanakkor még hazai pályán sem tűnik egyszerűnek a hajdúságiak dolga, a rivális ugyanis jó formában érkezik majd Debrecenbe. A Haladás múlt pénteken az addig veretlen MTK-t 3-0-ra legyőzte a bajnokságban, majd szerdán a Ferencvárost 2-0-val kiejtette a Magyar Kupából (2-0). Utóbbi mérkőzésen ráadásul idegenben játszott.

    Az éllovas Győr a 12. Pápát, a második helyen álló MTK a sereghajtó Siófokot látja vendégül, a negyedik Budapest Honvéd pedig az utolsó előtti Kecskeméthez látogat.

    Az Európa Ligában érdekelt Videoton a kilencedik Paks otthonában próbálhatja meg feledtetni szurkolóival a Győrtől elszenvedett vereséget. Paulo Sousa vezetőedző nem számíthat Torghelle Sándorra, akit múlt vasárnapi kiállítása és szövegelése miatt a magyar szövetség fegyelmi bizottsága három meccsre eltiltott.