London 2012 - Pistorius elődöntőbe jutott 400-on

Sport - 2012-08-04

- Oscar Pistorius, az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan a londoni játékokon is bejutott az elődöntőbe férfi 400 méteren.

 

    A háromszoros paralimpiai bajnok sprinter 45.44 mp-cel előfutamának második helyén ért célba szombat délelőtt, s ezzel biztosan, "helyen" lépett tovább a következő körbe.

Az idei legjobbját elérő Pistorius szereplése sokáig kérdéses volt Londonban, ugyanis annak ellenére, hogy tavaly sikerült teljesítenie az erősebbik ötkarikás kvalifikációs szintet (45.25 mp), s a tegui vb-n - egyedüli dél-afrikai 400-asként a mezőnyben - elődöntőt futott, hazája szövetség kikötötte, hogy idén is A szintet kell futnia, ami nem sikerült neki. Végül a dél-afrikaiak úgy döntöttek, a váltóban és egyéniben is szerepelhet.

    A 25 éves atléta a pekingi olimpia előtt a nemzetközi szövetséggel (IAAF) harcolt azért, hogy indulhasson az épek versenyein is, s az IAAF végül kevéssel a 2008-as játékok előtt engedélyezte ezt számára, az olimpiai szintet akkor azonban már nem tudta megfutni.