Meg lehet csinálni!

Sport - 2008-03-03

Győzedelmeskedni tudott 28-25-re a DKSE-Airport kézilabdacsapata péntek este hazai pályán, a ligában harmadik helyen álló Dunaferr együttese ellen. A Budapest Bank férfi kézilabda liga rájátszásában a hazaiak megtartották esélyüket a negyedik hely megszerzésére.

A találkozó a DKSE góljaival indult, és pár perc alatt a fiúk már öt gólt szereztek. A dunaújvárosi gárda azonban a 10. perce felhozta magát, és hamarosan át is vette a vezetést. A hazai játékosok nem védekeztek megfelelően és a pirosban játszók agresszív támadása meg is hozta a gyümölcsét. Gúnya és Rédei ismételten ontották a gólokat, ám a vendégektől Zubai Szabolcs is sorra betalált a hálóba, ám a közönség agresszív és mezszaggató játékát sűrűn hangos füttyszóval értékelte.

 

A 17. percben a hazaiak bal átlövője, Marinko Kelecsevics maradt földön a nagy csatában, és helyette érkezett a pályára Tarnavölgyi Gergely, aki sorra dobta elhamarkodottan a labdát, és hol kapufát, hol pedig Stichl Richardot érték találatai. A 27. percben tudta először értékesíteni a dobását. Ezután a vendégek kértek időt, és már mikor úgy tűnt, hogy egy gólos hátránnyal indulnak a debreceni fiúk az öltözőbe, akkor Pereverzia Misi csodálatos védése után egy Rédei-Frey-Gúnya parádét láthattunk és végül 15-15-ös döntetlennel indultak a felek a szünetre.

 

A második félidőben a DKSE feléledt és felerősödött a védekezésük, Törő Szabolcs és társai sokszor nem tudták kihasználni a támadóidejüket. Ám a kettes mezben játszó Miss Zoltán a védősort kicselezve sűrűn betalált Zenga hálójába. Sokáig fej-fej mellett haladt a két gárda, ám a 40. percben folyamatosan menetelt előre a hazai csapat. Gúnya Péter és Frey Tamás góljaival sikerült négy gólosra küzdeni az előnyt. Janko Bozovic és Törő Szabolcs azonban minden gólra góllal válaszolt, de nem tudták behozni a hátrányt.

 

 A közönség ünnepelte a DKSE játékosait, a második félidőt aktívan végigszurkolták, parádés hangulat alakult ki a mérkőzés végére. Míg az első játékrészben tapintható volt a feszültség mind a nagyérdemű, mind a játékosok részéről, addig a találkozó második felében a gyönyörű védekezésé, a szurkolásé volt a főszerep.

 

Kovács Mihály: Nagy küzdelem volt, végül az akarat győzedelmeskedett. Jó kapusteljesítményt nyújtottunk. A szünetben megmondtam a fiúknak, hogy jobb védekezéssel meg lehet csinálni.

 

Kolics János: Jó mérkőzés volt.

 

DKSE-Airport Debrecen-Dunaferr 28-25 (15-15)

Debrecen, 1000 néző, vezette: Herczeg, Südi

DKSE: Pereverzia - Gúnya 9, Rédei 5, Habuczki, Frey 5/1, Kelecsevics 1, Ambrus 4. Csere: Djordjevics (kapus), Roman 1, Tarnavölgyi 3, Sipos. Edző: Kovács Mihály.

Dunaferr: Stochl - Miss 5, Nagy K. 2, Tóth J., Zubai Sz. 4, Grebenár 3, Törő 5/1. Csere: Mikler (kapus), Kemény 1, Bozsovics 5, Sándor Á. Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása. 6. p.: 4-1. 11. p.: 5-7. 23. p.: 10-12. 36. p.: 16-17. 45. p.: 23-18. 54. p.: 27-22

Kiállítások: 8, ill. 8 perc.

Hétméteresek: 2/1, ill. 3/1.

Tóth Ivett