Megérkezett a szerb beállós a DKSE-hez

Sport - 2006-07-21

A 22 éves, többszörös junior- és háromszoros felnőtt szerb válogatott beállós 1 évig – kölcsönjátékosként – a DKSE-ben szerepel.

Szerb játékossal egészült ki ma a férfi kézilabda NB I. szeptemberi rajtjára készülő DKSE kerete. Csonka Tibor, az egyesület elnöke arról számolt be – nem titkolt örömmel –, hogy aláírták a megállapodást a bajnok MKB Veszprém vezetőivel. Eszerint a 22 éves, többszörös junior- és háromszoros felnőtt szerb válogatott beállós 1 évig – kölcsönjátékosként – a DKSE-ben szerepel.

 

Uros Vilovski-t a veszprémiek 4 évre szerződtették, az első évet Debrecenben tölti – egészen pontosan 2007. június 15-éig a DKSE játékosa. Uros Vilovski egyébként a szerb válogatottal tavaly részt vett a Magyarországon rendezett Junior VB-n, ahol csapatával ezüstérmet szerzett, egyúttal beválasztották a torna All Star csapatába is, mint a legjobb beállóst. A 193 centiméter magas és 93 kilogramm súlyú beállós ma délelőtt már részt is vett a csapattal az orvosi vizsgálaton, illetve az első debreceni edzésén is túl van.

 

A DKSE kerete ezzel gyakorlatilag véglegessé vált – hangsúlyozta Csonka Tibor, esetlegesen egy-két fiatal játékos leigazolása jöhet még szóba. Ezt szeretné elérni a hajdúszoboszlói ifj. Juhász Károly is. A tavaly a PLER NB I. b-s együttesében szerepelt, a baloldalon szélsőként és átlövőként is bevethető 19 éves fiatalember egyelőre próbajátékon vesz részt Debrecenben, sorsáról augusztusban dönt a szakmai stáb.

Takács Tibor