Nagy meccs volt:  DKSE-Airport Debrecen–SZKIF Krasznodar (orosz) 35–29 (18–15).                 

Sport - 2007-11-19

Sem a közönségre, sem pedig a DKSE-Airport-ra nem lehetett panasz vasárnap délután. A debreceni férfi kézilabda csapat az EHF-kupa 3. fordulójában 35-29-re győzte le a Hódos Imre Sportcsarnokban az orosz SKIF-Krasznodar gárdáját.

A mérkőzés parádés hangulatban telt, a közönség buzdítására a hajdúságiak nagy lendülettel vetették bele magukat a játékba és rögtön két hazai találat is született. Az igen szép számban kilátogató közönség számára a félidő első percei boldogan teltek, hiszen amíg a hazaiak sziporkáztak, addig az oroszoknak csak egyszer sikerült Zenga hálójába találniuk.

Azért az orosz ellenfelet sem kellett félteni, hiszen ha sikerült kijátszaniuk a védekezést, akkor a magára találó játékosok közül Taras Dryapochko és Andrey Starykh mindig gólt lőttek.

A hajdúságiak sem hagyták magukat, és a kezdeti lendület megmaradt az első játékrész végéig. Rédei István többször is magához ragadta a kezdeményezést és értékes gólokat gyűjtött be.

A szünetre így ismét a cívisvárosiak vezettek,az előnyük 3 gól volt.

Ismerve a DKSE játékát, félő volt, hogy a szünet után leereszt a csapat, ám ez nem így történt. Talán köszönhető a nagyszerű szurkolásnak, vagy annak, hogy a játékosok összeszoktak, de a gárda nem eresztett le, és egy izgalmas második félidőt produkáltak. A vendégek pedig olyan szívósan akartak nyerni, hogy végig próbálták behozni a negyvenöt perc alatt keletkezett öt pontos különbséget. Így a meccs utolsó percéig volt min izgulnia a nagyérdeműnek.

Az utolsó percben sikerült szerezniük egy találatot ugyan, aminek nem örültek a kék-sárgák, de ez már az eredményen nem változtatott.

 

Tények:

Férfi kézilabda EHF-kupa, a legjobb tizenhat közé jutásért, első mérkőzés:DKSE-Airport Debrecen–SZKIF Krasznodar (orosz) 35–29 (18–15). Debrecen, 1200 néző, vezette: Majeuszki, Tyerescsenkov (fehéroroszok). Debrecen: Djordjevics – GÚNYA 8/1, RÉDEI 10, FREY T. 5/1, Roman 3, KELECSEVICS 4, Ambrus 1. Csere: Habuczki, Noris 1, Tarnavölgyi 1, Juhász 2. Edző: Kovács Mihály. Krasznodar: Taraszov – O. Frolov 1, DRJAPOCSKO 7, Sz. Sztyepanyenko, IVANOV 5, SZTARIK 6, Jengovatov 2. Csere: J. Sztyepanyenko (kapus), Vitykin 2, Sindin 2, Alejnyikov 4/3, Trjapkin, Ivlev. Edző: Alekszandr Frolov. Az eredmény alakulása: 5. p.: 4–1. 11. p.: 4–5. 15. p.: 9–7. 22. p.: 14–11. 32. p.: 18–17. 42. p.: 23–19. 45. p.: 26–21. 50. p.: 29–24. 55. p.: 32–28. 60. p.: 35–28. Kiállítások: 10, ill. 12 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3.

Mesterszemmel:

Kovács Mihály: - Bejött, amiben reménykedtem, az viszont kicsit bosszant, hogy sok gólt kaptunk, és a végén is elkerülhető lett volna a gól, ha nem hibázunk védekezésben. Végig becsületesen helytálltak a fiúk, az ilyen meccsek kovácsolják össze a csapatot. Alekszandr Frolov: - Meglepően jól játszott a Debrecen, de úgy érzem, néha a bírók is segítették a hazaiakat. Otthon természetesen megpróbáljuk kivívni a továbbjutást.

                                                                      

Tóth Ivett