Negyvenhat ország, közel ezer atléta

Sport - 2007-03-31

Már csak 100 nap van hátra az U23-as Európa bajnokságig, amelyet Debrecen rendez. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót a Sportcentrum Kht. A rendezvény előkészületei mellett bemutatták az Eb hivatalos kabala állatát is, Matyit.

Matyi, a kabala

Az idei Európa bajnokságot  július 12.-15. között rendezik. A szervezők látványos versenyeket ígérnek, és reményeik szerint minden eddiginél nagyobb mezőnyt vonultatnak fel. Az Európai Atlétikai Szövetség előzetes nevezések alapján 527 férfi és 471 női atléta részvételét jelezte 46 tagországból.

A legtöbb nevezés Németországból érkezett, 74 atlétát delegálnak a rendezvényre. Orendi Mihály a kht vezetője szerint a város 70 millió forintos támogatást kapott, plusz 20 millió forintot a felújításokra, hogy megfeleljen a nemzetközi elvárásoknak.

Tóth Ivett