Nemzet Sportolója - A tagok Kamuti Jenőt javasolják a címre

Sport - 2017-05-30

Kamuti Jenőt javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, személyéről a kormány dönt majd. A keddi ülést követően Magyar Zoltán elmondta, a 11 tagból 9 vett részt személyesen a szavazáson, míg a távolmaradó Keleti Ágnes és Székely Éva telefonon, illetve e-mailen adta le voksát. A kétszeres olimpiai bajnok tornász elárulta, az ülés a jelöléssel indult, mindenki megadott egy vagy több nevet. Végül 13 név került fel a listára, majd a szűkítést követően öten maradtak, a következő fordulóban pedig eldőlt a kérdés, miután Kamuti Jenő nyolc szavazatot kapott.

Középen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és a Nemzet Sportolói társaság tagjai az új tag jelölésén. MTI Fotó: Soós Lajos

A kormány felé Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tesz javaslatot a Nemzet Sportolója címre. Szabó Tünde jelezte, szerinte egy hónapon belül zárulhat le ez a folyamat.

A 79 éves Kamuti Jenő tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, de kiugró sikereit tőrözőként érte el: egyéniben kétszer, 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai ezüstérmet, világbajnokságon 1957-ben tagja volt a győztes válogatottnak, emellett hatszor - kétszer egyéniben, négyszer csapatban - végzett a második helyen.

A Nemzet Sportolói illusztris társaságban Földi Imrének, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnokának április 23-i halálával üresedett meg egy hely.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tag személyére, s a legtöbb szavazatot kapott nevét a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a kormány elé. A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kárpáti György vízilabdázó, Kulcsár Győző vívó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária asztaliteniszező.

Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Földi Imre.