NOB edzői életműdíjat kap Fábiánné Rozsnyói Katalin

Sport - 2018-09-19

- Edzői életműdíjban részesíti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredzőt.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai tájékoztatása alapján a szakembert erről Szerhij Bubka, a NOB végrehajtó bizottságának tagja értesítette. Az olimpiai és világbajnok ukrán ex-rúdugró levelében emlékeztet, hogy az Agenda2020 reformprogram 18-as cikkelyének iránymutatása arra is kiterjed, hogy a NOB kitüntesse életműdíjával az ötkarikás mozgalom kiemelkedő alakjait.

A MOB közlése szerint Fábiánné Rozsnyói Katalin az első magyar edző, aki elnyerte az elismerést, mellyel minden évben egy férfit és egy nőt díjaznak a világon.

Fábiánné Rozsnyói Katalin 1942. november 20-án született. Az Újpesti Dózsában kezdett kajakozni, sikereit is lila-fehér színekben érte el. Tizennégyszeres magyar bajnok, 1966 és 1973 között tagja volt a válogatottnak, az 1968-as mexikóvárosi olimpián Pfeffer Annával ezüstérmet szerzett kajak kettes 500 méteren.

Versenyzői karrierje után 1977-ben kezdte az edzői pályát, 1989-től mesteredző. Az UTE, az MTK és a Vasas SC trénere. Edzőként több olimpián volt a magyar csapat tagja. Kiemelkedő versenyzője volt Bóta Kinga, Dónusz Éva, Douchev-Janics Natasa, Fazekas-Zur Krisztina, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Kőbán Rita, Mészáros Erika, Szabó Gabriella, Takács Tamara, valamint a férfi kajaknégyes: Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid - emlékeztet a MOB.

Hatszor választották Magyarországon az év edzőjének, 2005-ben NOB-elnöki különdíjat, 2012-ben Papp László Budapest Sportdíjat, 2013-ban MOB Nők Sportjáért Életműdíjat kapott, 2017-ben Prima Primissima-díjjal ismerték el. Férje, az olimpiai bajnok kajakos, Fábián László - akinek szakosztályvezetése mellett lett edző Újpesten, s aki hosszú időn keresztül támogatta szakmai munkáját - augusztusban hunyt el.