Paralimpia 2012 - Fellobbant a láng Londonban

Sport - 2012-08-30

Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant szerdán a XIV. paralimpia lángja Londonban. A több mint háromórás, éjszakába nyúló ceremónia - amelynek fő motívuma egy Miranda nevű mozgássérült kislány felcseperedése volt - az izomsorvadásban szenvedő Stephen Hawking brit elméleti fizikusnak, a világ egyik leghíresebb tudósának a színre lépésével, illetve egy jelképes "ősrobbanással" indult.

Nem sokkal később megjelent az Olimpiai Stadionban II. Erzsébet királynő és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetője, s az idén gyémántjubileumát - trónra lépésének 60. évfordulóját - ünneplő uralkodó jelenlétében felvonták a brit lobogót.

    Ezt követte a seregszemlén részt vevő - és rekordot jelentő - 166 nemzet küldöttségének bevonulása, a 33 fős magyar csapat élén az értelmi sérült atléta ikerpár, Biacsi Bernadett és Ilona haladt, akik 1500 m-es síkfutásban lesznek érdekeltek. A piros-fehér-zöld zászlót Bernadett vitte, az előzetes tervekkel ellentétben ugyanis egyszerre nem tudták ketten tartani a rudat. Ami a magyar díszvendégeket illeti, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőtől szerdáig, míg Áder János köztársasági elnök jövő csütörtöktől szombatig látogat majd el a londoni paralimpiára.

    A nyitóünnepség Hazatérés című fejezete arra utalt, hogy 1948-ban Angliából, pontosabban Stoke Mandeville-ből indult el a paralimpiai mozgalom, amikor az akkori olimpia alatt a fővárostól 50 km-re található település kórházában kerekesszékes versenyeket szerveztek a világháborús hadirokkantaknak. A paralimpia kabalafiguráját ezért hívják Mandeville-nek.

    A szervezőbizottságot vezető Sebastian Coe és Sir Philip Craven - jeltolmács által is közvetített - beszédét követően II. Erzsébet hivatalosan is megnyitotta az eseményt, a műsor hátralévő fejezeteiben felbukkant még Sir Ian McKellen, A Gyűrűk Ura-filmtrilógiából is ismert színész, valamint az elektronikus popzenét játszó Orbital duó is.

    A jövő vasárnapig tartó játékok lángját Margaret Maughan gyújtotta meg, aki íjászként az első brit aranyérmet nyerte meg az első, 1960-ban rendezett paralimpián Rómában.

    A 20 helyszínen és 20 sportágban zajló seregszemlén 503 éremosztásra kerül sor, a szervezők összesen 2,5 millió jegyet adtak el. A nyitóünnepségen megjelent mind a 3250 önkéntes, akik a világ minden részéről érkeztek, és koruk 10-től 80 évig terjed. Az önkéntesek - akik közül 68-an fogyatékkal élnek - a statisztikák szerint fejenként átlagosan 85 órát áldoztak fel idejükből azért, hogy ott legyenek a ceremónia próbáin. A 4200, fogyatékkal élő sportoló által lakott olimpiai falut a szervezők mindössze öt nap alatt alakították át paralimpiai faluvá.