Sikerek a Békessy Béla Párbajtőr Emlékversenyen

Sport - 2011-02-14

A szombati nap mérlege debreceni szemmel:

 Két ezüstérem és további két érmes helyezés a Békessy Béla felnőtt párbajtőr versenyen!

Serra Solt a selejtezők után a tábla 1. pozícióját foglalta el. Viszonylag könnyedén jutott el a legjobb 4 közé, majd a döntőbe jutásért egy a végletekig kiélezett mérkőzésen nyert Deák István (Bólyai) ellen. A döntőben a szegedi Nagy Zsolt taktikus vívással megérdemelten hódította el a trófeát.

(3. helyen Deák István végzett, miután legyőzte klubtársát Harsányi Gergőt)

A legjobb 8-közé még Kőszegi Dániel (6. hely) is bejutott, aki balszerencséjére klubtársát, Serra Soltot kapta ellenfeléül a legjobb 4-közé jutásért.

A női mezőnyben Mihály Kata a selejtezőkben mindössze egyetlen vereséget szenvedett, azt is a klubtársától Major Petrától. Kata a tábla 2. helyéről folytatta a versenyt. Az egyenes kieséses szakaszban magabiztosan menetelt be a legjobb 4-közé. A döntőbe jutásért viszont egy nagyon kiélezett mérkőzésen 14-12-es hátrányból fordítva nyert. A döntőben megtört Kata lendülete, így a bajnoki cím a Finn válogatott Oláh Zsófiának jutott. (A 3. helyen a 3x-os öttusa világbajnok Simóka Bea végzett.)

A legjobb 8-közé szép vívással jutott be Fedor Tamara (5. hely) is, ahol a finn Oláh Zsófia állította meg.

További eredmények:

Varga Kristóf a 9., Bátyi Tamás a 11. és Makray Bence a 14. helyen végzett.

Major Petra a 9., Ágoston Réka a 13., Bacsó Zsófia a 14. és Perecz Patrícia a 15. helyen zárta a versenyt.

 

A vasárnapi szabadidős verseny mérlege debreceni szemmel:

 

Egy arany, egy ezüst és 5 bronzérem a termés a Békessy Béla emlékverseny szabadidős versenyein.

A férfiak között Makray Bence a selejtezőbeli kis megingását követően nem talált legyőzőre és magabiztos vívással hódította el a trófeát. A harmadik hely háziversenyen Szűcs Gábor és Horváth Attila között dőlt el Gábor javára. A 8-között végzett még Bátyi Tamás is. Külön említést érdemel a derekas helytállásukért  Tóth László és Horváth Roland is.

A női mezőnyben is volt debreceni a döntőben. Major Petra megérdemelten jutott el a döntőig, ahol azonban az érdi ellenfele felülmúlta. Petrán kívül kimagasló teljesítményt nyújtott Fedor Tamara is, aki rendkívül összeszedetten versenyzett a nap folyamán és elhódította a 3. helyért járó trófeát. A 8-közé bejutott még Pártos Zsófia is. Nem kell viszont szégyenkeznie a mutatott vívása miatt a 9. helyen végzett Ágoston Rékának, a 12. helyen végzett Pályi Pankának és a 15. helyen zárt Darabos Flórának sem.