Újabb idegenben, ezúttal Szombathelyen

Sport - 2010-11-21

Herczeg András több meghatározó emberét volt kénytelen nélkülözni a Haladás elleni mérkőzésen. Sérülések és betegségek miatt például Dajan Simac, Yannick Mbengono és Kabát Péter sem állt a szakmai stáb rendelkezésére, ami nem volt túl jó előjel az egyre inkább formába lendülő szombathelyiek elleni meccs előtt.

 A Loki összeállítása kisebb meglepetésként szolgált, ugyanis Laczkó Zsolt ezúttal nem a védelemben, hanem a középpályán kapott feladatot.A játékvezetők terén is volt egy kis változás: eredetileg Sulyok Gergely volt kijelölve, ám a fiatal bíró felesége veszélyeztetett terhes, ezért vele kellett maradnia. A Játékvezetői Bizottság végül Kassai Viktort irányította át a vasi megyeszékhelyre.

 

Rögtön a mérkőzés elején vezetéshez jutottak a hazaiak egy szabadrúgás után. Az amúgy is elszánt Haladás játékosait a gyors találat még jobban fellelkesítette, és az első félidőben többet veszélyeztették a kaput, mint a Loki. A szünet előtt Fodrek második gólját érte el.

A folytatásban már két csatárral támadt a Debrecen, de nem lett veszélyesebb a csapat,  sőt a Haladás sorra dolgozta ki a helyzeteket, csak ritkán jutottunk el az ellenfél kapujának a közelébe. Később kiegyenlítetté vált a játék, helyzet egyik oldalon sem alakult ki. Aztán a 71. percben büntetőhöz jutottak a zöld-fehérek, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Nem tudtuk megszerezni az idei szezon első idegenbeli sikerét, erre legközelebb jövő héten, Pápán lesz lehetőség.

 

Monicomp Liga, 15. forduló

Szombathelyi Haladás – DVSC-TEVA 3-0 (2-0)

 

Szombathely, 2000 néző. Vezette: Kassai (Vámos, Tóth V.)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Nagy G., Simon Á., Irhás, Lattenstein (Csontos 46.) – Oross (Rajos 80.), Fodrek (Simon A. 89.)

DVSC: Malinauskas – Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki, Fodor (Rezes 27.) – Kiss (Dombi (61.), Varga – Szakály (Szilágyi 46.), Czvitkovics, Laczkó – Coulibaly

Gól: Fodrek (3.), Fodrek (45.), Tóth P. (11-esből 72.)

Sárga lap: Kiss Z. (25.), Simon (34.), Rezes (41.), Komlósi (52.), Mijadinoszki (65.), Fodrek (70.), Malinauskas (71.), Oross (77.), Korolovszky (82.)