Úszó országos bajnokság - Debrecenben zárul a vb-kvalifikáció

Sport - 2017-04-18

A szerdától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra - hangzott el a Duna Arénában tartott keddi sajtótájékoztatón.

Bienerth Gusztáv elnök elmondta, azért a cívis városban rendezi a Magyar Úszó Szövetség az ob-t, mert Debrecen több világversenynek otthon adva bizonyított már, ráadásul a nemrég átadott Duna Aréna környezete még épül, így a szurkolók nehezen közelíthetnék meg azt a komplexumot, a MÚSZ számára pedig fontos, hogy népes közönség előtt tartsák az ob-t.A MÚSZ elnöke megjegyezte, az országos bajnokság az vb felé vezető út egyik legfontosabb állomása - mint mondta: "Debrecentől világbajnoki színvonalú szervezést várhatunk" -, azonban a főpróbát a június 2. és 4. között sorra kerülő Budapest Openen tartják majd a Duna Arénában.

A felnőtt bajnokságot április 19. és 22. között rendezik Debrecenben. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Bienerth Gusztáv külön köszöntötte 60. születésnapja alkalmából Turi Györgyöt, a Kőbánya SC mesteredzőjét.

Sós Csaba szövetségi kapitány kiemelte, korábban a válogatási rendszer miatt még az utolsó pillanatban is történtek változások a keretben, ez pedig többek között ahhoz is vezetett, hogy például tavaly nyáron a riói olimpián a keret nyolcvan százaléka nem tudta megúszni a legjobb idejét. Hozzátette, a mostani törekvésnek az a lényege, hogy mindenki a világbajnokságon teljesítse a legjobbját.

Sós Csaba megjegyezte, az ob az utolsó lehetőség a versenyzőknek, hogy biztosítsák helyüket a vb-csapatban, az országos bajnokságot követően ugyanis minden számban a két legjobb A-szintes - a tavaly március 1-től számított időket figyelembe véve - védettséget élvez. Hozzátette, a kerettagoknak így 13 hetük lesz nyugodtan felkészülni az év fő versenyére. Sós Csaba hangsúlyozta, néhány számban olyan szoros a küzdelem, hogy véleménye szerint a mostani lesz az eddigi legerősebb országos bajnokság. A világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, bízik benne, hogy legalább annyi aranyérmet szereznek a magyarok, mint a riói olimpián (3), az érmek tekintetében pedig egy "szép kerek számban" gondolkodik.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője bejelentette, hogy 2018-ban egy újabb 50 méteres medencével bővül a létesítmény, amely most az országos bajnokság helyszíne lesz. Megjegyezte, kis érdekességgel is készülnek a szurkolóknak: a város pályázik 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címre, a drukkerek pedig az ob-n "szólhatnak a jövőhöz" videóüzenetben.

A versenyzőket az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, valamint Késely Ajna képviselte a sajtótájékoztatón. Az ötszörös Európa-bajnok Kapás elmondta, debreceni születésűként különösen fontos számára az országos bajnokság, ráadásul 24. születésnapja éppen a viadal zárónapjára esik. "Azt hiszem, a születésem napjától eltekintve nem volt még olyan, hogy a szülővárosomban voltam a születésnapomon" - jegyezte meg Kapás, aki elmondta, hasonló időeredményeket szeretne úszni, mint tavaly a londoni Európa-bajnokságon, ahol négy aranyérmet nyert.

Késely Ajna hangsúlyozta, két rendkívül hosszú edzőtáborozáson van túl, ezért nagyon jó eredményeket vár magától az országos bajnokságon.

A debreceni országos bajnokság előfutamait 9.30 órától rendezik, este 18 órától pedig A és B döntőkre kerül sor.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.

A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út 18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza.