Vb-selejtezők - Az újabb magyar pontvesztés komoly lépéshátrányt eredményezne -

Sport - 2016-10-06

Pénteken ugyan még csak a második mérkőzését játssza a magyar labdarúgó-válogatott a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában, azonban már elmondható, hogy az első fordulós, feröeri döntetlen miatt rendkívül fontos lenne begyűjtenie a három pontot az éllovas Svájc ellen.

Ez ugyanakkor nagy bravúrnak is számítana Bernd Storck szövetségi kapitány csapatától, mivel a nyári Európa-bajnokságon szintén nyolcaddöntős svájci csapat a nyitófordulóban 2-0-ra legyőzte az Eb-győztes és a hatos favoritjának tartott Portugáliát.

Amennyiben a magyarok hazai pályán felülmúlják a svájciakat, akkor megelőzik aktuális riválisukat és jó pozícióból várhatják a jövő hétfői, rigai folytatást, amelyen egy újabb győzelemmel a csoport élére ugorhatnának.

Az esetleges pénteki vereség viszont jelentős hátrányt eredményezne, mivel ez esetben a svájciak két fordulót követően máris ötpontos előnnyel rendelkeznének a magyarokkal szemben. A döntetlennel megmaradna a kétpontos különbség, azaz legalább "látótávolságon" belül lenne Svájc, s így Storck számításai szerint a magyar csapat harcolhatna a második, pótselejtezőt érő helyért.

A B csoport másik két pénteki mérkőzésén Portugália Andorra ellen javíthatja ki elsőkörös fiaskóját, míg a miniállamban győzelemmel rajtoló Lettország azt a Feröer-szigeteket látja vendégül, amely szeptemberben gól nélküli döntetlent játszott a magyarokkal.

A kilenc csoportból az első helyezettek jutnak ki a vb-re, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezőt játszik a részvételért. Magyarország legutóbb 1986-ban, Mexikóban szerepelt világbajnokságon, azóta hét selejtezősorozaton bukott el. A legközelebb az 1998-as vb-hez járt, akkor a Csank János irányította gárda csoportmásodikként pótselejtezőt játszott, de 12-1-es összesítéssel alulmaradt Jugoszláviával szemben