Vízilabda Magyar Kupa - A Debrecen mégsem jutott tovább

Sport - 2011-09-22

    Az MVLSZ honlapjának csütörtöki híre szerint a Debrecen a BVSC-Zugló elleni selejtezőn szerepeltette az eltiltását még le nem töltött Varga Tamást, ezért a szövetség illetékes bizottsága a 8-5-re megnyert mérkőzés eredményét a versenyszabályzat szerint megsemmisítette és 5-0 arányban a BVSC javára igazolta, miáltal a vasutascsapat lett a továbbjutó.

    Az olimpiai bajnok Vargát a május 11-i FTC-Szolnok bajnoki mérkőzésen brutalitásért kiállították, így automatikusan három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, ám csak kettőt töltött le, így új egyesületének színeiben a Theodora Magyar Kupa első mérkőzésén jogosulatlanul szerepelt.

    A kupa negyeddöntőjében az összesorsolt csapatok párharcának első mérkőzéseit november 4-én, a visszavágókat pedig egy nappal később rendezik, míg a négyes döntőre november 12-én és 13-án kerül sor.