Zidane egyelőre hallgat

Sport - 2006-07-11

A brazil Globo televízió által felkért szájról olvasó szakértők szerint Marco Materazzi, az olaszok védője prostituáltnak nevezte Zinedine Zidane lánytestvérét, a francia csapatkapitány ezért fejelte mellkason a németországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében.

A szakértők elmondták, miután az olasz tizenhatoson belül Materazzi átkarolta Zidane-t, majd kettejük szóváltása során az olasz védő kétszer is "lekurvázta" a francia sztár testvérét, majd őt magát sértegette durva szavakkal. Zidane ezt követően vesztette el a fejét.

   Ugyanakkor a The Guardian és a L'Équipe internetes oldalán arról számolt be, hogy Materazzi terroristának nevezte ellenfelét, annak algériai származására utalva. "Nem igaz, hogy koszos terroristának neveztem őt! Ezt határozottan tagadom. Azt se tudom, hogy mit jelent ez a szó" - mondta a hátvéd az ANSA olasz hírügynökségnek hazaérkezés után.

     A 34 éves sztár ügynöke a BBC-nek elmondta, Zidane egyelőre nem akar nyilatkozni az ügyről, ám néhány napon belül magyarázatot ad tettére.

     "Még nekem sem mondta el, hogy mivel provokálta őt Materazzi, de az biztos, hogy nagyon durva dolgokat mondott az olasz. Zinedine általában elengedi a füle mellett a sértéseket, ám ezúttal robbant benne valami" - nyilatkozta Alain Migliaccio.

    A finálé 110. percében történt incidenst követően a pályafutása utolsó mérkőzését játszó Zidane-t az argentin játékvezető kiállította, így a hosszabbítás utolsó tíz percében - és az 5-3-ra elveszített büntetőpárbaj során - már nem segíthetett csapatának.

    A FIFA szóvivője, Andreas Herren a mérkőzés után tagadta, hogy videófelvételek alapján döntött volna Horacio Elizondo bíró a kiállításról, ugyanis a negyedik játékvezető, a spanyol Luis Medina Cantalejo volt az, aki jelezte argentin kollégájának az esetet. Raymond Domenech, a franciák kapitánya azt állította a lefújás után, hogy a negyedik játékvezető a visszajátszások után hívta fel Elizondo figyelmét a történtekre, de Herren elmondta, hogy csak az ötödik játékvezető láthatja a felvételeket, ő azonban nem avatkozhat közbe.

A piros lap dacára a résztvevő újságírók a vb legjobb játékosának választották meg Zidane-t.