„Az állásommal játszom”

Az Együtt-PM tiltakozik a közmédia cenzúrája ellen

 

A Rogán-ingatlanbotrányról a nemzeti távirati iroda, illetve a közmédia egyáltalán nem, vagy csak nagyon manipulált módon ad tájékoztatást, miközben az ügy kapcsán megfogalmazódó gyanú hasonló természetű és megalapozottságú, mint az igen szorgalmasan tudósított ún. Simon-ügyé. A kettős mérce alkalmazása tagadhatatlan és elfogadhatatlan.

Az MTI - miután a mai sajtótájékoztatónkat sem közvetítette - telefonon ma is kerek-perec közölte, hogy nem hajlandó kiadni a később, immár a feljelentéssel kiegészített közleményünket sem. Munkatársuk, miután közölte, hogy az okok taglalásába nem mehet bele, mert „az állásával játszik”, ma is, mint korábban máskor is, azt javasolta, adjuk ki az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül a közleményünket. Aki a szakmában van, pontosan tudja, hogy az ilyen közlemények hírciklusba kerülésének nem ez a normális módja, különösen nem kampány idején.

Az OS-sel való játék kizárólag azt a célt szolgálja, hogy arra a Fidesz „előre” reagálhasson, így amikor az MTI a kora esti, a hírciklus szempontjából már csak korlátosan hasznos időszakban végre kegyeskedik feldolgozni az eredeti közleményt, azt már minden esetben a reakcióval kiegészítve, azáltal átkeretezve teheti meg.

(A fideszes közleményekből szinte kivétel nélkül és igen gyorsan lesznek önálló hírek, sőt, gyakran a kormány anyagaira kiadott kormánypárti „reakciók” is önálló hírt érnek az MTI-nek; nem is beszélve a fideszes közleményre reagáló ellenzéki közlemények fideszes „rekontráiról”, amelyeknek szintén szívesen szentel önálló anyagot a közmédia. Az aránytalanság látványos és tűrhetetlen.)

Az Együtt-PM tiltakozik a közszolgálatiság ilyen durva megsértése, a szólásszabadság korlátozása, a hírciklus kormányzati cenzúrája ellen!

Tisztelettel kérjük a szabad média minden orgánumát, hogy ezt a közleményünket - a késői óra és az MTI eltussolási kísérlete ellenére is - tudósítsa, dolgozza fel.

Ez az ügy is csepp ugyanis abban a tengerben, amelyről a választóknak joga van tudni ahhoz, hogy április 6-án felelős döntést hozhassanak.

 

Budapest, 2014. április 2.

Együtt-PM Szövetség Sajtóosztály