A jelenlegi polgármester évek óta azt ígéri a körzetekben lakóknak, hogy a mindent megtesz a tábor kihelyezése érdekében, ennek ellenére ezen törekvései nem vezettek eredményre, ígéreteit nem tudta megvalósítani.
A két jelölt és Kósa Márta polgármester-jelölt megválasztásuk esetén mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a probléma megoldódjon, valamennyi hatóságnál eljárnak és követelésük nyomatékosítása érdekében a civil lakosság bevonásával, olyan állampolgári tiltakozásokat kívánnak szervezni, amelyek valóságos tettekre ösztönzik a döntéshozókat.
Ezen körzetekben eddig valamennyi önkormányzati választáson, valamennyi képviselő megígérte, hogy ciklusának végére kibővítik a Sámsoni utat, illetve a Budai Nagy Antal- Sámsoni út kereszteződésében körforgalmat alakítanak ki. A korábbi képviselő jelölt ezen vállalásának nem tudott eleget tenni, ígéreteinek ellenére mindeddig komoly közlekedési problémát jelent ez a csomópont. Mindkét körzetben lakó civil jelölt megválasztása esetén azt szeretné elérni, hogy a város mielőbb különítsen el erre a közlekedési projektre anyagi forrásokat és a legrövidebb időn belül valósuljon meg a körforgalom és szűnjön meg a tarthatatlan állapot.
Kósa Márta polgármester-jelölt őszintén és nyugodt szívvel ajánlja a két jelöltet a választók figyelmébe, hiszen családanyák, itt laknak a körzetekben, érzékenyebbek a helyi problémákra és megválasztásuk esetén kizárólag a körzet lakosságát képviselik, semmilyen pártfegyelem nem kötelezheti őket.
Debrecen, 2014. szeptember 16.
Kósa Márta
polgármester-jelölt