A Fidesz reagálása a köztársasági elnök nyilatkozatára

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli, hogy a köztársasági elnök megszólalt a magyar embereket a szabadságuktól elválasztó Kossuth téri vasfüggöny ügyében.

 Üdvözöljük, hogy a köztársasági elnök is alkotmányosan aggályosnak minősítette a parlament előtti terület emberek elől való elzárását. Üdvözöljük, hogy a köztársasági elnök szót emelt a több mint száz napja felhúzott vasfüggöny ügyében.

Ezúton tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy a rendőrség eljárását és az emberek szabadságjogainak korlátozását egyértelműen alkotmányellenesnek tartjuk.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elutasítja a vasfüggöny-politikát, így a maga részéről eddig is mindent megtett és ezután is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az emberek alkotmányos jogai, különösen a véleménynyilvánítás, a szólás és a gyülekezés szabadsága maradéktalanul érvényesüljenek.

Az önmagát a törvények fölé helyező kormány önkényével szemben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vállalja a polgári engedetlenséget és annak minden jogi következményét.

Tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy a Kossuth téren jogellenesen felhúzott vasfüggöny elbontása miatt ellenünk indított jogi eljárások folyamán nem fogunk élni mentelmi jogunkkal.

Meggyőződésünk, hogy ma a parlament előtt egy alkotmány- és jogsértő állapotot számoltunk fel, és helyreállítottuk a törvényességet.

Tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy felszólítottuk Magyarország minden polgárát: az Alkotmány adta kereteken belül tegyenek meg mindent a demokrácia és a szabadságjogok védelme érdekében.

 

Szájer József

Az Európai Néppárt frakciójának szabadságjogi ügyekért felelős alelnöke

 

 

 Kiadó: FIDESZ frakció