A sztrájkjog alkotmányos alapjog! Mi liberálisok mindent megteszünk azért, hogy a munkavállalók élhessenek ezzel a kemény eszközzel. Az egy teljesen más kérdés, hogy azok a célok, amelyeket kitűztek, számomra elfogadhatók-e! Természetesen megértem a sztrájkoló pedagógusokat, hiszen úgy érzik, alapvető érdekeik sérülnek.
Azonban látni kell, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a heti két pluszórával kapcsolatos beadványukat. A gyereklétszám fogyását pedig egyelőre nem sikerült megállítani.
Például Debrecenben évente egy kisiskolányi gyerekkel kevesebben kezdik el a tanévet!
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a vezető testületeinek döntése alapján nem támogatja a sztrájkot. Nem azért, mert elégedett a nevelési-oktatási intézmények helyzetével, a pedagógusok élet- és munkakörülményeivel, hanem, mert olyan felelőtlen akciónak tartja, amely nem eredményekhez, hanem a munkavállalók elmarasztalásához vezethet.
Úgy tűnik, a pedagógusokat nem hozta lázba a PDSZ péntekre meghirdetett sztrájkfelhívása.
A város jobboldali elkötelezettségű önkormányzata segítette szervezni a PDSZ sztrájkját
körlevelük faxon való továbbításával, vagy a sztrájk idejére az önkormányzati segítség felajánlásával. Holott emiatt épp az intézmények sztrájkbizottságának kellett volna őket felkeresni, nekik kellett volna velük egyezkedni.
A város oktatási ügyekért felelős alpolgármestere, Halász D. János még kérkedett is azzal, hogy hogyan nő Debrecenben a sztrájkoló iskolák száma. Szabó Gyula az oktatási bizottság elnöke, a bizottság ülésén megszavaztatta a képviselőket, hogy szolidárisak a PDSZ követeléseivel.
Azonban az kiverte a biztosítékot az iskolákban, a szülők között, hogy az elmúlt napokban-hetekben Szabó Gyula járta az iskolákat. Tantestületi üléseket szerveztetett, azon kötelező volt a részvétel minden tanárnak. Odahívatták a Szülői Munkaközösségek vezetéseit is.
Ezeken az üléseken pedig nyíltan agitált a sztrájkban való részvétel mellett! A fideszes városvezetés ezzel politikai dögkeselyűvé vált. Nyílt politikai nyomást gyakorol a város tanáraira, és ezzel kiszolgáltatottá teszi őket. A fenntartó képviseletében hogyan lehet maga ellen sztrájkot szervezni? Megy a fenyegetőzés, az egzisztenciális félelmek keltése.
Gadus István
az SZDSZ megyei elnöke