A kormány annak ellenére akarja visszahívni az Európa Tanács rasszizmus elleni bizottságának magyar elnökét, Kaltenbach Jenőt, hogy idén márciusban a bizottság tagjai további két évre bizalmat szavaztak neki. A döntés hazai és európai szakmai körökben is megütközést váltott ki, ezért az LMP felszólítja a kormányt, bírálja felül döntését.
Az Európa Tanács (ET) egyik független bizottsága, az Európai Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottság (ECRI) rendszeres jelentéseket készít a 47 tagállam e területen tapasztalható helyzetéről. Ez év márciusában – az ET történetében először – magyar szakembert választottak két évre az ECRI elnöki posztjára, Kaltenbach Jenő személyében. A volt ombudsman tagi mandátuma év végén jár le, azonban fel sem merült senkiben, hogy a magyar kormány nem jelöli ismét a bizottságba, amelynek elnökévé éppen most választották meg
Az ECRI két korábbi elnöke Orbán Viktornak küldött levélben kérte a döntés felülvizsgálatát, a bizottság tagjai pedig országuk strasbourgi nagyköveteit kérték, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az általuk megválasztott elnök kitölthesse a mandátumát. Múlt héten civil szervezetek fordultak az Európa Tanácshoz az ügyben.
A bizottság tagjait a tagországok kormányai jelölik, azonban a tagság feltétele, hogy a jelöltnek elismert szaktekintélynek kell lennie a területen. Az ECRI elnök személyét éppen ezért nem kormányok közti diplomáciai alkuk során, hanem a 47 tagállam szakértőinek a szavazata alapján választják.
Jávor Benedek
frakcióvezető
Szabó Tímea
országgyűlési képviselő,
az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja
Szél Bernadett,
az LMP Európa Tanácsi delegáltja
Kiadó: LMP parlamenti frakciója
OS