A kormány próbálja leplezni, hogy Paks 2 megbukott -

Szijjártó Péter bejelentette, hogy aláírták Paks 2 kivitelezési szerződésének módosítását, miután a finanszírozási szerződés módosítása augusztus 16-án hatályba lépett. A miniszter szerint ezzel mérföldkőhöz ért a beruházás, az előkészítő szakaszból átlépett az építkezési szakaszba. Valójában szó nincs erről, a kormány csak próbálja leplezni, hogy Paks 2 megbukott.

Gulyás Gergely korábban azt ígérte, hogy a két szerződésmódosítást nyilvánosságra hozzák, azonban Szijjártó Péter arról semmit nem mondott, hogy mi változott. Az LMP írásbeli kérdést nyújt be a módosítások tartalmára, hiszen Magyarország egyik legnagyobb állami beruházásának részletei nem maradhatnak titokban.

Az, hogy Paks 2 átkerült volna az építkezési fázisba nem is lehetne távolabb a valóságtól. A beruházás hétéves csúszásban van, még a tervek sincsenek készen, és a szankciók miatt a megvalósíthatóság erősen kérdéses. A létesítési engedélyt az OAH csak feltételesen adta ki, továbbra is hiányzik a lényegi biztonsági elemeket tartalmazó előzetes biztonsági jelentés. Ennek híján pedig semmilyen, a biztonságot érintő építkezés nem indulhat el, vagyis a reaktorok építése sem. Még a résfalazás is egy évet késik. A Paksi Atomerőmű üzemidejének tervezett meghosszabbításával maga a kormány ismerte el, hogy nem bízik Paks 2 megépülésében.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja elutasítja a nukleáris bővítést. Ideje, hogy a kormány elengedje a bukott Paks 2 projektet és végre elkezdje a zöld fordulat megvalósítását, amivel új atomerőmű nélkül biztosítható lenne Magyarország energiaellátása. Azt várjuk, hogy a kormány indítson támogatási programot évi 100 ezer lakás szigeteléséhez és oldja föl a szélenergiát és a napenergiát érintő értelmetlen korlátozásokat.

LMP Sajtó

Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja