A Kossuth téren jelentősen nőtt a biztonsági kockázat

 A rendőrség illetékesei a nemzetbiztonsági szolgálatokkal közösen végzett kockázatelemzés alapján hozzák meg a Kossuth téri védelmi zónával kapcsolatos szakmai döntéseket. A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok egybehangzó megállapítása szerint 2006. szeptembere óta a biztonsági kockázat a Kossuth téren jelentősen nőtt és állandósult.

Megsokszorozódott az Országház épületét, a Parlamentben működő közhatalmi intézményeket és azok vezetőit érintő fenyegetések száma. Az elmúlt hónapokban telefonon, e-mailen jelentős számú, a fizikai megsemmisítést is kilátásba helyező fenyegetést dokumentáltak az érintett szervezetek. Több alkalommal történt robbantásos fenyegetés az Országház épülete ellen. Megállapítható, hogy az alkotmányellenes eszméket hirdető szélsőséges személyek és csoportok továbbra is a Kossuth teret szánják erődemonstrációik meghatározó színhelyének.

    Ismert, hogy a rendőrség 2006. október 23-án a Kossuth téren nagyszámú, az élet kioltására is alkalmas, fegyverként is használható tárgyat foglalt le a tér kiürítését követően. Az október óta eltelt időszakban dokumentálható: a szélsőséges személyek és csoportok közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel szerelik fel magukat (pl. gázspray, boxer, vipera). Céljaik között szerepel további támadó eszközök beszerzése is. Hiteles jelentések szerint alkotmányellenes nézeteket valló szélsőségesek terveket készítenek arra, hogy csoportosan bejussanak a Parlament épületébe, megzavarják a közhatalmi szervek tevékenységét.

    A Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén elhangzott: megbízható jelentések szólnak a szélsőségesek azon szándékáról, hogy egyidejű rendezvényekkel osszák meg a rendőri erőket, így gyengítve az Országgyűlés épületének védelmét. Tapasztalható, hogy korábban egymástól elkülönülten működő szélsőséges személyek és csoportok mindinkább egymással konzultálva tervezik meg akcióikat. A Kossuth tér „visszafoglalása”, az Országgyűlés működésének megbénítása, a szélsőséges csoportok egyeztetéseinek rendszeres témája.

    Egyes csoportok az erőszakra hajlamos szerveződések - pl. szkinhedek, futball-huligánok - körében kívánják növelni tömegbázisukat. Hiteles információk szólnak továbbá arról is, hogy folyamatos kísérletet tesznek egyes politikusok, köztük védett állami vezetők lakhelyének, családjuk életvitelének, hivatalos és magánprogramjaiknak feltérképezésére és megzavarására. Az utóbbi időben mind gyakrabban és szervezettebben zavarják meg a védett vezetők hivatalos programját.

    A február 2-i kordonbontó akciót követően a Kossuth téren több olyan szélsőséges személy jelent meg, akit a rendőrség az október 23-i zavargások szervezőjeként vagy hangadójaként ismer.

    A Nemzetbiztonsági Kabinet egyetértett azzal, hogy a megnövekedett biztonsági kockázat miatt szükségesek a Kossuth téren bevezetett intézkedések.

 

Kormányszóvivői Iroda