Semmi sem változott volna az elmúlt fél évben? A probléma nem csupán a színház, de a városvezetés ügye is! A városvezetésnek a kultúráért felelős alpolgármesterrel együtt meg kell találni a megoldást, hogy a technikai dolgozók jogosnak tűnő bérei mihamarabb kifizetésre kerüljenek és megteremtődjenek a színház magas színvonalú működéséhez szükséges optimális gazdasági feltételek! Máskülönben teljesen elsorvad az egykoron szebb napokat megélt, országos hírű Csokonai Színház!
El tudja–e tartani majd a város az épülő Latinovits Színházat is, ha a Csokonaival sem bír? Hogyan lesz képes 6 milliárd forintot költeni az új színházra, ha a dolgozók jogosnak tűnő bérköveteléseit (2 millió forint) sem tudja kifizetni? Mikor tájékoztatja Debrecen város közvéleményét a területért felelős alpolgármester, hogy mennyiért, milyen pénzből, milyen feltételekkel épül és működik majd az új színház? Mert, mégiscsak a debreceni adófizetők pénzéről van szó! Kérdések lennének bőven! A válasz azonban várat magára!
A jövőt illetően, a kialakult helyzetben csak remélni tudjuk, hogy a kiírt színház vezetői pályázat kapcsán, minden szempontból a legalkalmasabb jelölt kerül kiválasztásra, és jár úgy vele Debrecen mint az előző igazgatóval, aki 100 millió forintos hiányt hátrahagyva, 10 millió forintos végkielégítéssel lépett le a színről!
Az MSZP debreceni önkormányzati frakciójának közleménye