A Magyar Rádió közleménye

A Magyar Rádiót és annak minden munkatársát mélyen megdöbbentette és felháborítja a Kármán Irén független oknyomozó dokumentumfilm készítő elleni példátlan kegyetlen támadás.

    Kármán Irén brutális megverését a közszolgálati rádió a sajtószabadság, az újságírói függetlenség, az igazságot kutató oknyomozó újságírás elleni támadásként értékeli. Nem szabad hagynunk, hogy egy ilyen aljas támadás elérje a célját és a sajtó és közélet megfélemlítéséhez vezessen!   Felháborodásunk ezért nem merülhet ki a nyomozás követésében. Az sem elég, ha a magunk eszközeivel hozzájárulunk a támadók felkutatásához.

    Meggyőződésünk, hogy az újságíró szakma úgy adhat méltó választ a brutális támadásra, ha közösen folytatja és napirenden tartja a Kármán Irén által megkezdett témákat, feltárja azt a korrupt közeget, ami lehetővé tette, hogy 2007-ben Budapesten egy három gyermekes anyát félholtra verjenek, elhurcoljanak és megkötözve az útszélre dobjanak.

    A Magyar Rádió az elkövetkező időszakban hangsúlyosan kíván foglalkozni azokkal az ügyekkel, amelyek Kármán Irént oknyomozó munkája során foglalkoztatták.

    Felhívunk minden magyar sajtóorgánumot, valamennyi újságíró kollégát, hogy csatlakozzon ehhez a feltáró munkához és vállaljon szolidaritást Kármán Irénnel! Kérünk mindenkit, hogy a saját lehetőségei szerint folytassa Kármán Irén tényfeltáró munkáját, illetve hangsúlyozottan adjon teret ezeknek az információknak.

 

    Such György                    Kerényi György

 

     elnök                   Kossuth Rádió főszerkesztő