A Magyar Szocialista Párt közleménye

Nem okozott meglepetést Keller László volt közpénzügyi államtitkárnak, hogy a médián keresztül értesülhetett az ügyészség vádemelési javaslatáról.

 Tekintettel arra, hogy a mentelmi jogának megszűnését követő egy évben a nyomozó szerv a nyomozati iratok megismertetését követően példátlan módon nem adott lehetőséget a vallomástételre, sőt 2011. január 11-e óta nem válaszolt arra a kizárási indítványra, melyet az ügyészség ellen nyújtott be az érintettség miatti elfogultságuk okán, így az eljáró bíróságnak elsőként az ügyészség eljárását szükséges majd minősítenie.

Keller László biztos abban, hogy a bírósági eljárás ugyanarra az eredményre fog vezetni, mint az vezetett egykori ”tettestárs” munkatársa esetén: bűncselekmény hiányában az ügyészség vádja alóli felmentő ítélet születik. A volt közpénzügyi államtitkár abban is bízik, hogy az ügyészség egyszer azokkal a személyekkel szemben is eljár, akik az ingyen vadászatokkal károsították a nemzeti vagyont.

 

A mai napon Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke konzultált Keller László volt országgyűlési képviselővel, és biztosította, hogy küzdelméhez a párt minden támogatást megad.

 

Mesterházy Attila bízik benne, hogy a független magyar ügyészség nem politikai megrendelést teljesít, és nem lesz partner a Fidesz politikai leszámolásához.

 

    Kiadó: MSZP