Megjegyezzük, hogy az a látványos rendőri felvonulás, majd az azt követő – nyilván szintén felülről utasított adóhatósági eljárás – mely először az Ökotárs, majd több ismert (TASZ, NANE, Roma Sajtóközpont stb.) és kevésbé ismert civil szervezet ellen elindult, üzenet az egész társadalomnak is: így jár mindenki, aki segíteni próbál jogfosztottaknak, szegényeknek, politikai okokból elnyomottaknak, vagy azoknak a csoportoknak, intézményeknek, melyeket a ellentmondást nem tűrő hatalom éppen ellenségének tekint.
Meggyőződésünk, hogy a „bűnt” nemcsak egyének, vagy korlátozott felelősséggel rendelkező szervezetek követhetik el, hanem sokszoros a vétke annak a vezetésnek, amely nem elégszik meg mindent átfogó hatalmával, hanem a törvényalkotást, az erőszakszervezeteket és a gazdasági befolyását is arra használja, hogy eltapossa politikai ellenfeleit és elnyomja a gyengéket.
Az is megszokott, hogy minden diktatúra alatt köztörvényes bűnökkel igyekeznek meggyanúsítani a rendszer kritikusait. Nemcsak Jézus járt így, vagy Szókratész, hanem ezzel az eszközzel élt helyileg Horthy, Rákosi, Kádár és ehhez a módszerhez nyúl vissza a nyíltan mindent uralni akaró jelenlegi államirányítás is.A magyar társadalom megrendült, megfélemlített és elbizonytalanodott állapotban van. Éppen ezért van nagy szükség azokra, akik szót emelnek mindenkiért, akiket a jogállamiság és a demokrácia felszámolása különösen is veszélyeztet.
Isten áldását kérjük a Norvég Alapra, de az Ökotárs Alapítványra, a TASZ-ra és mindazokra a csoportokra, akik nyíltan vállalták és vállalják – kockázatok árán is – az igazságért, a méltányosságért és a tisztességért való kiállást és a gyengék védelmét.
Iványi Gábor,
a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke