A mi kutyánk kölyke? Kérdések a kormányhoz a korrupcióról

    A nemzeti fejlesztési miniszternek és a közigazgatási és igazságügyi miniszternek nyújtott be írásbeli kérdést az LMP. Az ellenzéki párt arra vár választ, hogy a kormány meddig támogatja még a korrupciót a közbeszerzések során, illetve miért nem teljesülnek a kabinet korrupció-megelőzési programjában foglalt vállalások.

 Az LMP Németh Lászlónét arra figyelmezteti: a Transparency International legfrissebb nemzetközi felméréséből az a következtetés vonható le, hogy soha nem volt ilyen rossz a korrupciós helyzet Magyarországon, mint jelenleg. A korrupció melegágya továbbra is a közbeszerzési szféra. Tavaly a beszerzések mintegy harmadánál csak egyetlen ajánlat érkezett, így verseny nélkül hirdettek győztest. Továbbá annak ellenére, hogy 2010-hez képest nőtt a megállapított jogsértések száma, tavaly csak harmadannyi bírságot szabott ki a Közbeszerési Döntőbizottság, mint a korábbi években.

 

A kormány eközben rosszhiszeműnek állítja be a jogsértések kivizsgálását kérelmezőket, és az igazgatási szolgáltatási díjak brutális megemelésével gyakorlatilag megszüntette a jogsértések bejelentését az idei év elején.

Navracsics Tibort arra emlékezteti az LMP, hogy a korrupció elleni intézkedésekről szóló kormányhatározatban vállalt feladatok egyike sem teljesült a megadott határidőkig – még a végrehajtásra létrehozott munkacsoportok működése is akadozik.

Az ellenzéki párt a kiszabott közbeszerzési bírságok jelentős csökkentésének miértjére vár választ, valamint adatokat kér a jogorvoslati kérelmek számára és részleteire vonatkozóan a nemzeti fejlesztési minisztertől. A közigazgatási és igazságügyi minisztertől pedig a kormányhatározatban megfogalmazott célkitűzések teljesüléséről, az ennek érdekében tett intézkedésekről, az egyes feladatok végrehajtásának jelenlegi állásáról és a késedelem okáról vár tájékoztatást.

Az LMP továbbra is a kormány figyelmébe ajánlja tizenkét pontos anitkorrupciós programját: a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállításával, a párt- és kampányfinanszírozás rendezésével, szigorú átláthatósági szabályok bevezetésével, a klientúrarendszer visszaszorításával, a közbeszerzések kifehérítésével, valamint a közpénzt érintő közérdekű adatok automatikus, kötelező nyilvánosságra hozásával szabadítsuk ki Magyarországot az oligarchák fogságából.

 

 

Schiffer András

frakcióvezető

Karácsony Gergely

frakcióvezető-helyettes

Kiadó: LMP parlamenti frakciója

 

OS