- A Momentum támogatja Karácsony Gergely főpolgármester újraindulását a 2024-es önkormányzati választáson - jelentette be Gelencsér Ferenc, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Karácsony Gergely azt mondta, a Momentum mellett minden más párt támogatására szükség van ahhoz, hogy az ellenzéki pártok a 2019-es önkormányzati választáson elért eredményeiket meg tudják tartani, illetve bővíteni tudják azokat.A Momentum Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón Gelencsér Ferenc pártja országos választmányának döntését ismertetve azt mondta, 2019-ben az ellenzéki szövetség győzte le az "állampárt helytartóját" a fővárosban, és 2024-ben is ez a szövetség fogja megtenni ugyanezt.
Szerinte az elmúlt négy évben Karácsony Gergely főpolgármesterként rászolgált arra, hogy a Momentum, mint liberális párt támogassa őt a továbbiakban is.
Úgy értékelt: a főpolgármester elképesztő kormányzati ellenszélben vezeti Budapestet, amelyet a kormány "el akar pusztítani", ennek ellenére a főváros még mindig áll, működik és fejlődik. A pártelnök a Momentumot kompromisszumkész pártnak nevezte és azt mondta, pártján soha nem fog múlni az, hogy a végén egy közös jelölt legyen azokon a helyeken, ahol az ellenzék győzhet.
Teljesen mindegy, hogy az "állampárt" vagy annak valamelyik "proxy szervezete", most éppen a Mi Hazánk, hogyan akarja megváltoztatni a választási törvényt, Budapest szabad és az is marad - fogalmazott Gelencsér Ferenc.
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti (EP-) listavezetője közölte, rengeteg vitájuk van, de szerinte ez jó, mert a vitákból jó döntések születnek és a jó együttműködés viszi előre a várost.
Az EP-képviselő szerint a Momentum és Karácsony Gergely között van közös alap, a szabadelvűség és a zöldkérdés. A Momentumnak Karácsony Gergely támogatása nem háttéralkuk kérdése, hanem egy természetes, értékalapú együttműködés folytatása - jelentette ki.
Szerinte egyetlen kérdés maradt: ki mit hajlandó feladni azért, hogy a szabad város szabad maradhasson. Megerősítette, a végén nem a Momentumon fog múlni, hogy felálljon az a koordinált együttműködés, ami 2019-ben. Ennek előfeltétele, hogy senki ne kérdőjelezze meg, hogy a közös együttműködés főpolgármester-jelöltje Karácsony Gergely - tette hozzá.
Karácsony Gergely megköszönte a Momentum támogatását és jelezte, hogy ez egy kölcsönös támogatás. Kifejtette: az elmúlt négy évben sok küzdelmük volt, de ha voltak is vitáik, a Momentum képviselőire mindig lehetett számítani.
Véleménye szerint a Momentum nagyon fontos része a fővárosi koalíciónak. Úgy folytatta: minden koalícióban természetesek a viták, de az emberek el vannak ettől szokva, mert olyan állampárti működést tapasztalnak, amely hírből sem ismeri a demokráciát. A Momentum a legtöbb stratégiai kérdésben egy kicsit közelebb állt a főpolgármesteri akarathoz, mint más pártok, amelyeknek ugyanúgy megvan a maguk igazsága és fontos értékeket képviselnek - fogalmazott a főpolgármester.
Kiemelte a momentumos Soproni Tamás VI. kerületi és Pikó András VIII. kerületi polgármester, valamint Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes munkáját. A főpolgármester-helyettes élen járt a kultúraváltásban a nyitott kormányzás területén, hogy "soha ne felejtsük el, hogy a budapestiek a főnökeink" - mondta.
A Momentum mellett minden más párt támogatására szükség van ahhoz, hogy az ellenzéki pártok a 2019-es eredményeiket meg tudják tartani, illetve bővíteni tudják - jelentette ki.
Karácsony Gergely szerint bármit dönt a parlament, bármit "trükköz" a Fidesz és "szélsőjobboldali csicskapártja", az nem fogja a budapestieket megakadályozni abban, hogy megőrizzék a saját városuk szuverenitását és olyan városvezetést válasszanak, amely ezt a várost képviselni fogja a kormánnyal, a klímakihívásokkal, a lakhatási válsággal szemben.
Reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki oldalon lévő vitás kérdéseket hamarosan lezárják.