"A győztesnek nem igaza van, hanem feladata. A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, teljesítse a feladatát.
Számomra a XXI. században ez a modern kormányzás mottója. A magyar választók azt üzenték mindnyájunknak, hogy igaza a nemzeti egységnek van, a győztes feladata pedig az, hogy a nemzeti egységet és annak igazságát védje, képviselje - és legyőzzön minden olyan jelenséget, erőt és törekvést, amely a nemzeti egységgel szembefordul, azt veszélyezteti.
Ez az üzenet határozza meg azt a programot, amelyet miniszterelnökként következetesen és megalkuvás nélkül meg akarok valósítani. A demokratikusan létrejött nemzeti egységnek természetes részét képezi a mindenkori ellenzék, mégpedig ellenzékként - a kormányzó többségtől eltérő vélemények, szempontok megfogalmazójaként és szószólójaként.
Tisztában vagyok az előttünk álló feladat nagyságával és a vele járó felelősséggel.
Tisztában vagyok azzal is, hogy nekem és kormányomnak az ország háromharmadát, a magyar nemzet egészét kell képviselnünk. Ezt az elvárást szem előtt tartva fogom végezni a munkám, ezt várom el, és ezt fogom számon kérni minden munkatársamtól a kormányban és az országgyűlésben.
A magyarok gyökeres és alapvető változást akarnak az élet minden területén.
Nem pusztán módosításra, kiigazításra adtak felhatalmazást, hanem arra, hogy a nemzeti együttműködés erejével új politikai, gazdasági és társadalmi rendszert alkossunk, amely az élet minden területén új szabályokra épül.
Tőlem azt várják, hogy minden erőmmel és tudásommal segítsem a magyarok közösségét a régi rendszer felszámolásában és az új rendszer megalkotásában, megerősítésében és működtetésében.
A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának elfogadásával az új országgyűlés elismeri, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról. Ezzel a nyilatkozattal az emberek akaratát ismerjük el, és tesszük meg a jövő iránytűjének."