Az Ady park rekonstrukciója

A Csokonai Színház és az akkori tanítóképző – ma a Debreceni Ady Endre Gimnázium épülete– közötti területen a közelmúltig meglévő formájában 1972-ben alakították ki – a Déri téri megoldáshoz hasonló –, süllyesztett terű parkot. A terület a Debrecen Belváros funkcióbővítő város-rehabilitációja elnevezésű projekt részeként, az Európai Unió támogatásával újulhatott meg.

A beruházás összesen 4440 négyzetméteres területen valósult meg, többek közt közművek kiváltásával, korszerűsítésével, építésével (új csapadékvíz-elvezető rendszer építése, elektromos hálózat kiváltása és felújítása, gyengeáramú hálózat kiváltása, távhő kiváltása). Megtörtént a teljes közlekedési felületen az akadálymentesítés követelményeinek megfelelő jelek (taktilis jelek) alkalmazása, 23,3 négyzetméter felületű szökőkút építése, utcabútorok (padok, kerékpártárolók, szemétgyűjtők, kandeláberek, dézsák) telepítése, az Ady gimnázium elő-lépcsőjénekfelújítása.

A fejlesztés nyomán a korábbi 574 négyzetméteresnél jelentősen nagyobb,772 négyzetméteres zöldterület alakult ki: 18 fa került telepítésre, továbbá 1353 cserjevalamint 1339 évelő növény kapott helyet a parkban a gyepszőnyeg mellett.