Az izraeli külügyminiszter meghazudtolta magyar kollégáját

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője, Szijjártó Péter arról osztott meg ma (május 21.) egy videót, hogy felvette a kapcsolatot telefonon – a magyar kormányhoz hasonlóan az illiberális politikája miatt szintén sokat támadott – Izrael új külügyminiszterével, Gabriel Ashkenazival. Erről nyilatkozatot is kiadott.

Szíjjártó nyilatkozatában biztosította izraeli partnerét, hogy “Izrael továbbra is számíthat Magyarország korrekt és kiegyensúlyozott álláspontjára.”

A magyar közlemény szerint állítólag “egyetértettek abban, hogy a nemzetközi politikai életben a képmutatás, az elfogultság és a politikai korrektség miatt érik támadások a patrióta, nemzeti alapon álló és a nemzeti érdekeket érvényesítő kormányzatokat”. „Mivel mind Izraelnek, mind Magyarországnak ilyen kormánya van, garantált a két ország stratégiai együttműködésének további fejlesztése” – írták, majd hozzátették, hogy mindennek az alapja az, hogy “Magyarország és Izrael hasonló álláspontot képvisel az identitás megőrzésének, a szuverenitás és a biztonság fontosságának kérdésében, valamint az illegális migráció elleni fellépés szükségességéről is.”

A napokban beiktatott izraeli külügyminiszter, Gabi Ashkenazi irodája azonnal reagált a fenti bejelenésre és magyarázatot kért a magyar külügyminisztériumtól, mivel állításuk szerint “ezt egyáltalán nem is említették a beszélgetésükben”. A magyar külügyminisztérium szabadkozott, hogy fordítási hiba történt.

Később Ashkenazi hivatalos válaszában azt is kijelentette, hogy “nagyra értékeli Magyarország Izrael meletti kiállását az EU-ban és más nemzetközi fórumokon”, de sem a szuverenitás, sem a nemzeti identitás, sem a bevándorlás nem volt témája a beszélgetésnek.

Néhány órával az izraeli korrigálás kiadása után a magyar külügyminisztérium bejelentette, hogy a Jeruzsálemről és Budapestről szóló, a szuverenitásról, a biztonságról és az illegális bevándorlás elleni fellépés szükségességéről szóló részt “kizárólag a magyar félnek kell tulajdonítani”.

https://izraelinfo.com