A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt.
Az MTI-nek küldött közleményében a jegybank kiemelte: a hitelintézetet kötelezték a jogsértések megszüntetésére, az azonosított problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, nem veszélyeztetik a bank megbízható működését.
Az MNB az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél folytatott célvizsgálata a vizsgálati témaköröktől függően a 2022. március 31-től, illetve 2023. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. Ennek során egyebek mellett megállapították, hogy a bank vállalati hitelellenőrzési utasítása nem teljeskörű, és ellentmondásos volt. Az összeg alapú szegmentálás területén a bank nem kellően prudens módszertant alkalmazott. A folyósítási feltételek teljesülésének ellenőrzése esetében pedig nem minden ügylettípusnál valósult meg az üzleti területtől független kontroll, illetve azok ellenőrzésének egységes dokumentálása és nyilvántartása.
A feltárt hiányosságok miatt az MNB haladéktalanul, illetve egyes esetekben 2024. március 31-i határidővel kötelezte a céget a problémák megszüntetésére.
A banknak az előírt kötelezettségek teljeskörű végrehajtásának ellenőrzéséről készített - a vezető testületek által is megtárgyalt, jóváhagyott - belső ellenőri jelentéssel 2024. május végéig szükséges beszámolnia a hibákat orvosló lépéseiről.
A felügyelet a jogsértések miatt összességében 13 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a hitelintézetre, enyhítő körülménynek számított a bank együttműködő magatartása, illetve az, hogy már a vizsgálat alatt megkezdte a hiányosságok egy részének megszüntetését - tájékozatott az MNB.