Bölcskei Gusztáv karácsonyi igehirdetése

Egyesek azt mondják itt mifelénk, 2007 decemberének, karácsonyának a legnagyobb ajándéka a magyar nép számára a schengeni határok újonnan való meghúzása. Még arra is biztattak, menjünk el a határhoz, és ott a barátokkal együtt, barátok közt ünnepeljünk. Lehet, hogy a miniszter asszony is ott itta meg jó előre behűtött pezsgőjét, amivel a mi jövőbeni egészségünkre koccintott. Politikusaink elcsépelt frázisokkal üzengetnek egymásnak, a parlamenti szavazógép végzi a dolgát, s közben még panaszkodik is, hogy milyen rettenetes nyomás nehezedik rá. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket. És ha néha megszólalunk, és azt kérjük, gondoljanak már ránk is, akkor megkapjuk a magunkét. Hogy ne legyünk már megint a haladás kerékkötői. "Nyílj meg szívem, lásd meg jobban, ki fekszik ott a jászolban!" Ez a karácsonyi látásnak az előfeltétele. Ez az, amit Istentől kérhetünk és várhatunk most is, ebben a sok tekintetben zaklatott, nyugtalan karácsonyi időben.

De térjünk csak vissza oda, hogy azt mondják: a nagy karácsonyi ajándék a határok megnyitása. Van ebben valami. Mert a karácsony igazi titka, igazi üzenete az valóban egy felülmúlhatatlan és visszavonhatatlan határnyitás, hiszen mi van annál több, és mi van annál csodálatosabb, mint hogy Isten emberré lett! Hogy azt énekelhetjük: "Bűn s pokol már búban éljen, ördögöt hadd ölje szégyen..." És megjelent ebben a világban Isten határtalan irgalmának látható, hallható jele: Jézus. Akit azért kell így nevezni - mondja Máté evangélista -, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Bizony, ez az igazi határnyitás. Mert az emberek által húzott határok sokszor csak évtizedeket, netán évszázadokat bírnak ki. De az a határnyitás, amihez kötjük karácsony ünnepét, az betölti nemzedékről nemzedékre, minden kontinensen ennek a világnak a lüktetését. És embereket újra és újra arra biztat: Lássátok meg, értsétek meg, fogadjátok be karácsony csodáját, titkát, szabaduljatok! Mert itt van Jézus.

Ünneplő gyülekezet, szeretett testvérek a Krisztus Jézusban! Nagyon sok karácsonyi üdvözlőlapot kaptam én is az idén is. Nagyon különfélék voltak ezek. Megfigyeltem, hogy vannak, akik megveszik a hagyományos, megvásárolható üdvözletet, beteszik a borítékba, elküldik. És vannak olyanok, akik igyekeznek a szokványostól eltérőt, valami olyasmit, amiben benne van a saját személyiségük, valamilyen saját személyes gondolatuk, olyannal kifejezni a ránk gondolást.

Ezen az istentiszteleten és is így szeretnék most tenni. Szeretnék valóságosan is felmutatni egy olyan karácsonyi üdvözletet, amely hitem és meggyőződésem szerint a karácsony múlhatatlan következményeit csodálatos, ihletett módon mutatja fel. És ha látjuk a képet, akkor észrevehetjük, hogy nincsenek rajta a hagyományos karácsonyi történet szereplői. Őket láttuk már elégszer. Ez a kép Rembrandtnak a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festménye. Azt mondtam, ez egy karácsonyi üdvözlet. És komolyan gondolom. Egy karácsonyi történet szereplői vannak itt, akiket mi máshonnan ismerünk. Ez a szavakon túli világ. Itt már semmit nem kell mondani. Mégis minden benne van, amiért érdemes minden évben karácsonyt ünnepelni. Mert itt derül ki, mit jelent, hogy Jézus szabadít meg minden bűntől. Mert ezen a képen rajta van a karácsony célja, rajta van a Isten emberré lételének célja, és ez nem más, mint a hazatérés és a hazatalálás. Ez a karácsony. Karácsony azért van, hogy hazataláljunk, hogy hazatérjünk. Ha nézzük ezt a képet, látjuk rajta, hogy ez a fénynek és a sötétségnek a világa. De úgy is mondhatnánk: az emberré válásnak, a gyermekké válásnak, a testvérré válásnak és az apává válásnak a fázisait ábrázolja. Ezen a festményen a fény egy nagyon sötét háttérből árad felénk. Ott van ez a félig vak öregember, az atya, akinek a háta mögött teljes sötétség van, de belőle fény árad. Belőle fény árad, amely ráhull az elébe roskadó, hazavánszorgott, hazatalált tékozló fiúra, és egészen betölti. De látjuk, fény árad az oldalt állóra, az idősebbik testvérre is, és odahívja ennek a fénynek, az irgalom fényének világába őt is. Aki ott áll ennek a fénykörnek a peremén, az apját nézi, tartásában nincs semmi közeledés a testvéréhez. "Ez a te fiad" - mondja az apjának a példázatban. Egy félig vak öregember árasztja magából Isten visszafogadó, újjászülő irgalmát, és hívogat. A peremen állókat, a büszkéket, a maguk életét rendben tudókat, és a nyomorultakat, a szegényeket, a megsebzetteket, a megalázottakat - mert megszületett Jézus, aki megszabadít a bűnből.

De látjuk magunk előtt a fiatalabb fiút, a hazatértet, aki már semmit nem tud mondani, aki egyetlen dolgot tud tenni: odahanyatlik, odahajtja fejét az apja ölébe. És ott látjuk ezt a kopaszra nyírt, szinte csecsemőszerű fejet, a fiút, aki már nem akar semmit, csak gyermek lenni. Benne van annak az önfejű, öntelt szabadságvágynak, a kiábrándultságnak, a megaláztatásoknak olyan sokféle jele. Olyan sok mindent akart, olyan sok mindent elvett az apjától, most már nem akar semmit, csak odatartozni. Van-e ennél igazabb, szebb, fontosabb karácsonyi üzenet? A hazatérő, a hazataláló gyermek.

Ha megnézzük ezt a három összetartozó embert, akkor az apának és az idősebb fiúnak az alakjában ott vannak a hasonlóságok is. Hasonló a ruhájuk, hasonló méltóságot viselnek. Csak az idősebb fiúnál a méltóság a fontosabb. Összekulcsolja a kezét, ráteszi a méltóságot, a hatalmat jelképező botra, nézi az apját, és nem érti. És nem tud se hozzá közeledni, se a másikhoz. Ő is lehetne közelebb, csak nem hiszi el, amit az apja mondott neki: Fiam, te mindenkor velem vagy, mindenem a tied!

És ott van a két fiú atyja, aki két kezét ráteszi az elébe roskadó gyermek vállára. Két öreg, megfáradt kéz. És ha jobban megnézzük, a művész hihetetlen zsenialitása és bátorsága abban rejlik, hogy ezt a két kezet úgy formálta meg, hogy az egyik egy férfi kéz, a másik egy női. A balkéz egy kicsit ránehézkedik a fiú vállára, abban még talán van valami erő, a másik már csak simogat. Erőtlenek ezek a kezek, és mégis micsoda erő van bennük.

Karácsonyi üdvözlet? De hát hol van ebben Jézus? Mind a háromban. Ott van a hazatért tékozlóban, hiszen Ő azért jött, hogy elhordozza a világ bűneit, ő az Isten báránya. Ő az, akinek át kellett élni megaláztatást, kitaszítottságot, egyedüllétet, hiszen mindannyiunk nyomorúságát magára vette és magára veszi. Ott van a mindent kipróbálni akaró emberben, a csalódottban, a magányosban... De ott van az idősebbik fiúban is, aki a rendet, az engedelmességet képviseli. És ott van az atyává váló életfázis, amelyről azt mondja Jézus: Aki engem látott, látta az Atyát. És hol vagyok én, és hol vagyunk mi ezen a képen? Mind a háromban, a tékozlóban, a rendet képviselőben, az Isten "egykéjében", aki nem tűr meg maga mellett mást. És ott vagyunk abban, hogy lehet és kell életünk során eljutni abba a közelségbe, ahol mi magunk is atyává válunk, akik el tudunk engedni, és vissza tudunk fogadni, akik fényt tudunk árasztani rosszra és jóra, kicsire és nagyra.

A karácsony a hazatérés, a hazatalálás. Nevezd nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét bűneiből. Ez a szavakon túli ünnep ereje, ahol meg lehet találni, meg lehet érezni, át lehet élni újra és újra: ezért jött Ő, mert Isten nem gyermekké lett, hanem emberré. És ő azt akarja, hogy mi az életünk minden fázisában, minden körülmények között emlékezzünk vissza, merre van az atyai ház, hogy kikkel lehetünk ott együtt, hogy hazatérjünk és hazataláljunk Pilinszky János, a költő csodálatos tömörséggel mondja el ugyanezt a titkot, amikor egyik verssorában leírja: mindig, mindig is hazavágytam...

A karácsony ezt mondja: gyertek haza, mert vár az Isten. Ez a bűnből való szabadítás, ezt adja meg nekünk a mi mennyei Atyánk 2007 sok nyugtalansággal, sok sötétséggel teli karácsonyán is, mert Belőle árad a fény. Lépjünk hát közelebb, vagy roskadjunk elébe, de találjunk haza, és találjunk egymásra! Áldott karácsonyt! Ámen.

Forrás:www.reformatus.hu