Csúfos véget ért Magyarország egyik elsőként létrehozott álcivil szervezete az országos dohányfüstmentes egyesület

A Füstirtók Alapítvány által felkért egyéni lobbista három éves kitartó küzdelmének eredményeként 2010. november 18-án végérvényesen törölték a nyilvántartásból az Országos Dohányfüstmentes Egyesületet (ODE) a Fővárosi Bíróságon. Az ODE volt hivatva 2009 végéig a mindenkori egészségügyi tárcák által kiagyalt ötletek megvalósítására, azok civil kezdeményezésként történő feltüntetése.

    A még 1989-ben alakult álcivil szervezet kezdetektől a mindenkori egészségügyi tárcák köldökzsinórján létezett. Egészen 2007-ig ingyenesen kapott két szobát és szinte teljes infrastrukturális ellátást a minisztérium épületeiben, azóta pedig a piaci ár alatt bérelhet irodát az Országos Gyógyszerészeti Intézet székházában. Cserébe a tárca által kitalált, a dohányzás visszaszorításában az égvilágon semmire nem jó kezdeményezéseket sajátjaként tüntette fel, mintha azok civil akciók lettek volna. Hosszú évekig az ODE szervezte  a minisztérium nagytermében a teljesen értelmetlen Dohányzáselleni Világnapokat és a szintén évente megtartott impotens Ne gyújts rá napokat, a kivezényelt ÁNTSZ dolgozókból álló hallgatóság bánatára. A cigarettázás korlátlan fenntartásában érdekelt magyar sajtó - 40 százalék feletti az újságírók dohányzási hajlandósága – kizárólag az ODE rendezvényeiről tudósított, még akkor is, ha a Füstirtók Egyesülete éppen az ODE rendezvény ellen demonstrált a tárca épülete előtt. Az ODE tehát kiválóan megfelelt annak a minisztériumi elvárásnak, hogy elvonja a sajtó figyelmét a dohányzás ellen valóban fellépő civil szervezetekről. Ezt megelégelve fogadott a Füstirtók Alapítvány lobbistát, aki hamar kiderítette, hogy az ODE két pályázaton összesen 4 millió forintot szerzett a tárcától, amellyel soha nem számolt el. A Fővárosi Bíróság mindkét ügyben kötelezte az ODE-t a visszafizetésre, de erre soha nem került sor. A második pályázat egymillió forintjának elsikkasztásához, a hamis számlák benyújtásához a tárca évekig asszisztált, az ügyészség pedig eltusolta az ügyet. Csak a Füstirtók erőteljes lobbizására volt hajlandó a tárca az elszámolási határidőt követő 4 év múlva (!) bírósághoz fordulni. Az ODE a nem létező tagságra hivatkozva tartotta alapszabály ellenes álközgyűléseit, évekig döntésképtelen volt az elnökség. Az elnök  -  aki főállásban a Magyar Gallup Intézetet vezette  -  és néhány bizalmasa hívta meg a közgyűlésekre az ismerőseit, mivel a nem létező vidéki tagszervezetek értelem szerűen nem tudnak küldötteket sem delegálni. Két év kellett ahhoz, hogy a lobbistánk annyi bizonyítékot szolgáltasson az ügyészségnek, hogy az kezdeményezhette az ODE törlését.  Az ODE tagja volt olyan szintén álcivil tömörüléseknek, mint például a sehol be nem jegyzett Magyar Dohányzásellenes Koalíciónak. E kamuszervezet létezésének látszatát a teljesen értelmetlenül, közpénzből  finanszírozott Országos Egészségfejlesztési Intézet tarja fel, amely ott fúrja az érdemi dohányzás elleni fellépést követelőket, ahol csak tudja.

 

    Kiadó: Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány

OS