Debrecen „kormányzati ellenszélben” is díjat emel!

A közszolgálati díjak mérséklésének árnyékában (villamos-energia, gáz, távhő) a kormányzati szándékkal és a városi közgyűlés szándékával homlokegyenest ellentétes a debreceni szilárd hulladék közszolgálati díj (szemétdíj) január 1-től bevezetett drasztikus emelése.

Egy bonyolult időszak volt az előző év vége, amikor több lényeges döntés született a szemétszállítási területen. Ezek közül a legfontosabbak:

-           2012. november 29.: a városi közgyűlés rendeletet módosít, ahol elfogadásra került egy díjkalkuláció, illetve megfogalmazódott, hogy a lakosság felé a kalkulált díjból legalább 12,2%-os díjkedvezményt kell adni.

-           2012. november 30.: az országgyűlés elfogadja az új hulladékgazdálkodási törvényt, amiben elveszi az önkormányzatoktól az ármegállapító jogot és meghatározza, hogy a díj csak 4,2%-kal emelkedhet, a szolgáltató pedig lerakási és regisztrációs díjat köteles fizetni.

-           2012. december 12-én a tevékenység ellátására kiírt közbeszerzési pályázaton egyedül induló A.K.S.D-vel aláírták az újabb tíz évre szóló szerződést, melyben sem az ajánlattevő, sem a város nem érvényesítette a közgyűlés 2012. november 29-i akaratát és döntését.

Ezek a jelentős események (törvényváltozás, új szerződés kötése) mind az önkormányzat pozícióját erősíthették volna abban, hogy a lakosság érdekeinek képviseletét szolgálva ne legyen semmilyen lakossági díjemelés, s különösen nem ilyen drasztikus.

Valami történt 2012. november 29-ét követően, mert a „szemét ügy” hozadéka egy kb. 20%-os díjemelés lett.

2012. november 29-én még a képviselők a következő előterjesztést kapták:

„A lakossági fogyasztók esetében az ISPA program hatása a költségek vonatkozásában 2014. augusztus 31-ig érezteti hatását. Ezen ideig a szolgáltató már csak egy minimális bérleti díjat fizet az önkormányzatnak, …….. a lakossági fogyasztók esetében az eszközök értékcsökkenési leírásának megfelelő mértékben kedvezményeket indokolt érvényesíteni.”

A kedvezmény garantálása érdekében a közgyűlés a következő határozatot hozta: „Felkéri a polgármestert, hogy kössön megállapodást az A.K.S.D-vel, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díjából biztosítson kedvezményt az ingatlantulajdonosok részére legalább a települési szilárd hulladékkezelésével kapcsolatos ISPA program által beszerzett, a közszolgáltatónak átadott eszközök értékcsökkenésének megfelelő mértékben.”

Ez a közgyűlési határozat nem lett végrehajtva, így a kormányzati 4,2%-os díjemelés felett további több mint 12%-os díjemelés lett érvényesítve, ami összességében mintegy 20%.

Hamis az az érvelés, hogy a hulladékgazdálkodási törvényben bevezetett új „adók” (lerakási díj, regisztrációs díj) miatt kell ilyen durván árat emelni, mert ugyanezen törvény azt is előírja, hogy az csak 4,2%-os lehet. 

 

DEBRECENBEN ÍGY CSÖKKENNEK A REZSIDÍJAK!

           

            Szathmári Károly       Szabó Miklós

            városi elnök    elnökségi tag