Az Együtt – a Korszakváltók Pártja Debreceni Szervezete megtárgyalta Varga Zoltán önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje sajtóban megjelent felhívását, noha azt szervezetünknek eddig nem küldte meg.Álláspontunk szerint a körülményekben az elmúlt időszakban nem történt semmi olyan változás, mely indokolná a demokratikus ellenzéki pártok tárgyalását közös polgármesterjelölt személyéről.
A kampány hátralévő idejében az Együtt továbbra is önkormányzati képviselőjelöltjei és programja megismertetésére koncentrál, hogy a választók október 12-én Debrecen új esélyére szavazhassanak.
Debrecen, 2014. október 1.
Együtt – a Korszakváltók Pártja Debreceni Szervezete