DK: egy felmérés szerint Magyarországon minden harmadik ember szegény

Arató Gergely (DK) azt mondta: egy felmérés szerint minden harmadik magyar ember szegény. Nem feltétlenül éheznek, de nem telik nekik üdülésre, nincs tartalékuk, nem tudják fizetni a rezsit, a hiteleket.

Hárommillió koldus országává, hárommillió dolgozó szegény országává lettünk, mert ezeknek az embereknek a nagy része keményen dolgozik, de a minimális, szükséges kiadásokat sem engedheti meg a fizetéséből.

Hozzátette: a magyar vagyon egyharmada a felső egy százalék kezében van, ilyen országot hoztak létre 16 éves kormányzással.

Arató Gergely kiemelte, hogy a miniszterelnök beszédében nem beszélt a devizahitelesek helyzetéről, a Szőlő utcáról, és arról sem, hogy a vegyes indexálás megszüntetésével 65 százalék nyugdíjemelést vettek el az idősektől úgy, hogy ennek a hatodát sem adják vissza a 13. és a 14. havi nyugdíjjal.