Kipereltük és fél évvel a bírósági ítélet után megkaptuk Sulyok Tamás köztársasági elnök és kíséretének a 2024-es olimpia idején egy párizsi luxusszállodában keletkezett számláit, miután tavaly májusban a Demokratikus Koalíció pert nyert a számlát kifizető Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen.
A részletes szállodaszámlák bizonyítják, hogy - Sulyok Tamás több mint 228 millió forintos párizsi luxusútja során összesen 15 prémium kategóriás szobát fizetett ki a külügyi tárca a köztársasági elnök és népes kísérete számára. - A szobák díja egyenként, naponta 1500 eurótól kezdve 1800 euróig terjedt, vagyis mai árfolyamon 550 és 700 ezer forint közötti összegekig.
A legdrágább szoba, vagyis az elnöki lakosztály díja napi 10 ezer eurót tett ki, azaz Sulyok Tamás párizsi szállása naponta 3 millió 850 ezer forintba került.
Ráadásul az előnytelen szerződés miatt 18 napot fizettek ki a luxusszállodában, miközben Sulyok Tamás és kísérete csak 3 napot tartózkodott a hotelban.
Mi, baloldaliak nem fogjuk hagyni, hogy a Fidesz köztársasági elnöke luxusszállodákban pazarolja a magyar emberek pénzét. Ennek a pénznek sokkal jobb helye lenne a pusztulás szélén álló egészségügyben, oktatásban és most a havazás által sújtott vasúti közlekedésben. A magyar embereknek elegünk van abból, hogy amíg az ország nagyrésze küszködik a megélhetési válságtól, az inflációtól vagy éppen a téli hidegtől, addig a fideszes nagyurak hollywood-i filmsztárokat megszégyenítő luxuséletet élnek. Ennek az urizálásnak csak a baloldal akar véget vetni a kormányváltás után. Ezért kell erős baloldal a parlamentbe!
Dobrev Klára A DK elnöke
Kiadó: Demokratikus Koalíció
NKT