Dobrev Klára: Titokban elküldték a pedofilsegítő rendészeti vezetőt a Szőlő utcából

Dobrev Klára: A leleplező videóm után újabb pedofilsegítőt küldtek el titokban a Szőlő utcából - Hogyan távozhatott szabadlábon, minden rendőri eljárás nélkül Juhász Péter Pál rendészeti vezetője?

Tegnap délután úgy értesültünk, hogy újabb komoly következménye lett a leleplező videómnak, amelyben egy áldozat mondta el, hogy mi történt vele a Szőlő utcában. Értesüléseink szerint a tegnapi rendőri letartóztatás árnyékában teljes titokban, felmondással küldték el azt a férfit, aki rendészeti területen dolgozott a Szőlő utcai intézetben és a letartóztatott pedofil igazgató egyik legfontosabb bizalmasa volt.

Tudomásunk szerint eddig semmilyen hatósági eljárás nem indult ellene, most akár külföldre is szökhet, tanúkat is befolyásolhat, a hatóságok láthatóan nem tesznek semmit ez ellen. Az illető nevét az ügyészség pontosan ismeri, mert az általunk megtalált tanúk mindegyike megnevezte. Mi a videó interjúkban kisípoltuk a nevét, mert meggyanúsítása, megnevezése az ügyészség feladata.

A DK válaszokat követel Orbán Viktor miniszterelnöktől és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől: ki védi még mindig a letartóztatott pedofil igazgató embereit a Szőlő utcában? Miért kapott kegyelemmel felérő szabad eltávozást Juhász Péter Pál egyik legfontosabb embere? Kinek a felelőssége lesz, ha megszökik az országból vagy áldozatokat próbál meg elhallgattatni? Ki döntött úgy, hogy ellene még csak el se indul a hatósági eljárás? Egy nevet akarunk hallani! Ha nem hallunk, akkor azt úgy vesszük, hogy ez a miniszterelnök személyes döntése volt, ő hagyja futni a pedofilsegítőt.

Dobrev Klára

A DK elnöke

Kiadó: Demokratikus Koalíció

NKT