Tisztelt munkatársaim, kedves rádióhallgatók, minden jóakaratú ember!
Én, Cs. Kádár Péter bejelentem, hogy alkotmányos jogommal élve, 2007. július 24-én, kedden, reggel 8 órától éhségsztrájkba kezdek; tiltakozásul a Magyar Rádió vezetőinek – különösen Such György elnöknek, Szetei Tibor humánpolitikai igazgatónak és Kemencei Andrea humánpolitikai és oktatási csoportvezetőnek – érzéketlen, egy egész családot lassú éhhalálra ítélő döntése ellen, továbbá a Rádió munkatársainak folyamatos megalázása, becsapása, egzisztenciális és szakmai tönkretétele ellen.
1978 júniusában kezdtem dolgozni a Magyar Rádióban. Az eltelt 29 esztendő során hangmérnökként, internetes szerkesztőként, újságíróként, az ORTT elnökének tanácsadójaként és oktatásszervezőként is igyekeztem bizonyítani, hogy értek a műsorszóró rádiózáshoz. Ezt szolgálták pl. a cikksorozataim a Rádiótechnika című folyóiratban, a Hi-Figyelő című műsorok 15 éven keresztül, a három Hangzáskultúra napja, sok-sok zenei hangfelvétel, négy könyv, és azok a tanfolyamok, képzések, amelyek során a felnövekvő nemzedékeket ismertettük meg az igényes műsorkészítés titkaival. Munkámat – egyebek mellett – három nívódíjjal, a hangjáték-kritikusok különdíjával és „Az év szerzője” kitüntetéssel ismerték el.
Az év elején jelentette be Szetei Tibor, hogy csoportos létszámcsökkentés lesz a Magyar Rádióban, de ez nem érinti a Humánpolitikai Igazgatóságot. Amikor egyik munkatársam önkéntesen kívánt távozni a Magyar Rádióból, nem is engedték őt el, ugyancsak arra hivatkozva, hogy a mi területünk nem létszámleadó, és mindannyiunk munkájára szükség van. Ugyanakkor az év elejétől sokszorosára nőtt az adminisztráció, egyre több lett a titok, és pl. csak az Üzemi Tanács elnökének segítségével érhettem el, hogy a témafelelősként rám bízott 88 főnyi hangmester tanulóval rendszeresen személyesen is találkozhassak.
A többszörösen megerősített ígéretek miatt váratlanul ért, amikor én is megkaptam a csoportos létszámleépítésről szóló értesítést. A Magyar Rádió valamennyi szakszervezete, az Üzemi Tanács és e szervezetek több vezetője azonnal mellém állt, és mindent megtett annak érdekében, hogy elbocsátásomat megakadályozza. Ők ismerik szakmai múltamat, és azt, hogy – csakúgy, mint sok kollégám – rossz anyagi körülmények között élek. Három gyermekem van, közülük kettő tanul, egy pedig pályakezdő munkanélküli. A feleségem nettó havi jövedelme nem éri el a 70 ezer forintot. Egy 49 m2-es panellakásban lakunk öten, amelynek havi rezsije magasabb, mint a nejem bére és a családi pótlék összege. Méltányossági kérelmemet azonban – szociális helyzetemet mérlegelve (!) – szervezeti egységem vezetőinek ún. tárgybani egyetértésével az elnök elutasította. Hasonlóan jártak el szinte az összes többi alacsony jövedelmű családdal és az évtizedek óta a rádióban dolgozó emberrel szemben.
54 esztendősen jogom van ahhoz, hogy tartalmas életemet méltósággal, lassú kínhalál helyett a magam választotta módon, a mi drága hazánkban, a Magyar Rádióban fejezzem be. De nem akarok elpusztulni, azt akarom elérni, hogy Such György és társai vizsgálják felül a létszámleépítéssel kapcsolatos összes olyan döntésüket, amelyek az évtizedek óta itt dolgozókat hátrányosan érintik. A Magyar Rádió vezetői folyamatosan alázzák meg és nyomorítják meg a dolgozóinkat, meggyőzés és együttműködés helyett „lenyomják a torkukon” az intézkedéseiket, és aki nem ért egyet velük, azokat a lehető legdurvább módszerekkel távolítják el, szándékosan meg sem köszönik az eddigi munkájukat. Bejelentem továbbá, hogy munkatársaimmal közösen panaszt nyújtunk be az illetékes hazai és nemzetközi szervezetekhez csoportos létszámleépítésnek álcázott, egyéni és csoportos korosztályi diszkrimináció, törvénysértések és az emberi méltóság megsértése tárgyában.
Az éhségsztrájk alatt munkahelyi feladataimat becsülettel fogom ellátni.