A Nemzetgazdasági Minisztérium illetékesei által is sikeresnek mondott indulást követően a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) szorgalmazta, hogy az első körben kimaradt magán erdőtulajdonosok számára is tegyék lehetővé egy második körben meghirdetett közfoglalkoztatási programban való részvételt. A MEGOSZ erőfeszítéseit siker koronázta és megjelent a Pályázati felhívás az országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/8. - magán erdőgazdálkodók számára . A nyílt pályázat anyagai letölthetők a www.munka.hu, honlapról.
A program olyan magánerdőkben végezhető közcélú tevékenységeket érint, mint: • erdészeti feltáró utak, sétautak, turistautak és tanösvények karbantartását, • az ország erdősültségének növelése céljából az erdőtelepítések területének gyommentesítését, • az erdőfelújítások területén végzett közérdekű munkálatokat, így különösen az inváziós növényfajok visszaszorítását, • tűzpászták készítését, tűzmegelőzést szolgáló feladatokat, • vágástakarítást, ha annak dokumentált célja a helyi tűzifa igények szociális, kedvezményes kielégítése, • szemétgyűjtést, az elszállítás segítését, • közjóléti eszközök kihelyezését, felújítását, karbantartását, • erdőfelújítással összefüggő művelési munkák végzését, • az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott területeken a parlagfű és más gyomnövények irtását, • határjelek rendbetételét, • természeti károkat (árvíz, vihar) szenvedett erdőterületek rehabilitációját. A MEGOSZ az előzetes felmérések alapján országosan mintegy 500 főre becsülte azt az igényt, ami a magánerdőkben jelentkezhet a második körös közfoglalkoztatási programban. A pályázó által megvalósítandó program keretén belül bérpótló juttatásra jogosult, valamint álláskereső személyek foglalkoztatása is támogatható.
A pályázat benyújtására jogosult valamennyi adószámmal rendelkező magán erdőgazdálkodó, aki tevékenységét gazdasági társaságként, egyéni vállalkozóként, őstermelőként, családi gazdálkodóként végzi. A pályázat megfogalmaz egy minimális létszámot (5 fő), ami alatt nem lehet közfoglalkoztatási projektet indítani. A pályázó az igényelt támogatásokat a következőkre fordíthatja: munkabér, valamint annak járuléka, a támogatás legalább 80%-os mértékig, a munkába-járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló jogszabály szerint a munkaadót terhelő utazási költségek, munkaruha és egyéni védőeszközök költsége, munkásszállítási költségek, kis értékű tárgyi eszközök beszerzésének költsége. A támogatás igényléséhez legalább 10 %-ot kitevő saját forrás szükséges.
A magánerdészeti szakirányítói hálózat kiemelt szerepet játszhat majd a munkák szakmai felügyeletében, irányításában is. A MEGOSZ nemcsak ötletgazdája volt a magánerdészeti közfoglalkoztatás gondolatának, hanem a jövőben is folyamatosan nyomon kíséri, segíti a program pályázatainak megírását, azok szakmai megvalósítását, egységes adminisztrációjuk biztosítását, megteremtve a napi kapcsolattartást és információáramlást a pályázók és az illetékes hatóságok között. Kérjük, hogy minél többen pályázzanak a magánerdészeti közfoglalkoztatásra és bővebb információért, segítségért forduljanak bizalommal a MEGOSZ-hoz a következő elérhetőségek bármelyikén: 06-1-391-42-90, fax: 06-1-391-42-99, e-mail: megosz@mail.datanet.hu
Kiadó: Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége