Insura.hu: 200-300 ezer lakásbiztosítási szerződést érinthet a márciusi kampány

Az Insura.hu biztosításközvetítő előrejelzése szerint a márciusi lakásbiztosítási kampány 200-300 ezer lakásbiztosítási szerződést érinthet, ezek egy részét lecserélik, a másik részét pedig kedvezőbb biztosítási feltételek mellett dolgozzák majd át.

Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint a díjcsökkenés mellett idén fontos cél lehet a meglévő fedezetek körének bővítése, a biztosítók kampányakcióinak jelentős része ugyanis a kedvezményesen vagy akár ingyenesen elérhető kiegészítő fedezetekre fókuszál majd.

A független biztosításközvetítő portál adatai szerint az előző évi kampány érezhető díjcsökkenést hozott: miközben a teljes év során megkötött lakásbiztosítások átlagdíja évi 47 100 forint volt, a márciusi időszakban kötött szerződések átlagdíja 44 800 forint körül alakult.

Azok a szerződők, akik már legalább hároméves lakásbiztosítási szerződéssel rendelkeztek, a váltás nyomán akár 25-30 százalékos díjcsökkenést is el tudtak érni, legalább azonos szintű fedezetek mellett.

Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint

az idei kampány abból a szempontból különleges, hogy beleesik abba az év közepéig tartó egyéves időszakba, amelyben a biztosítók önkéntes vállalása nyomán nem emelkednek a lakásbiztosítási díjak. Így most főként azok érhetnek el jelentősebb, akár a tavalyihoz hasonló 20-30 százalékos díjcsökkenést, akik az elmúlt 2-3 évben nem vizsgálták felül meglévő lakásbiztosítási szerződésüket.

Az Insura.hu közleményében kiemelte: bár a lakásbiztosítási kampány során elérhető kedvezmények teljes palettája csak március 1-jén vagy azt követően lesz megismerhető, a már jelenleg is rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a különféle díjkedvezmények mellett idén nagyobb hangsúly helyeződik a kiegészítő biztosításokra. Számos biztosító kínál majd kedvezményesen vagy akár ingyenesen elérhető plusz fedezetet, amelyet az ügyfél egy hosszabb-rövidebb listáról választhat ki a saját igényeinek megfelelően.

Az előző két év után idén is március 1. és 31. között zajlik a lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében az ügyfeleknek a lakásbiztosítási szerződésük évfordulójától függetlenül lehetőségük lesz arra, hogy meglévő szerződésüket egy számukra kedvezőbbre cseréljék.

A felmondott szerződések egységesen április 30-án szűnnek meg, függetlenül attól, hogy azokat a kampány melyik napján mondták fel. A kampány során a biztosítók akár a kampányidőszak közepén is új, azonnal elérhető konstrukciókkal erősíthetik versenypozícióikat, ezért nem feltétlenül érdemes már az első napokban meghozni a végleges döntést, ugyanakkor célszerű lehet elkerülni az utolsó napok rohamát is - hívta fel a figyelmet az Insura.hu.