A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) extrém módon túlárazott összegben fizetett alapvető élelmiszerekért a beszállító cégeknek, ezzel több mint tízmilliárd forintot lophattak el ahelyett, hogy a szegényekhez került volna – állapította meg az Integritás Hatóság, amely feljelentést tesz az ügyben.
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajló négy, uniós támogatású projekt ügyében – közölte a hatóság
A vizsgálat a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg. A támogatást elnyerő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság olyan beszállítókkal dolgozott, amelyek extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszereket, ezenfelül a közbeszerzési eljárásban a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árát – írták.
A hatóság eljárásai alapján valószínűsíti, hogy a Halker Kft. vezette konzorcium hetven százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal, míg a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal, azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat.
A hatóság értékelése szerint nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók. A felelőtlen gazdálkodás következményeként 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak csak ki.
Ehhez kapcsolódóan: Az ORÖ és az Emmi törvényt sérthetett a Híd a munka világába programban az Integritás Hatóság szerint
A túlárazás mértékét jól szemlélteti, hogy a kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói ár majdnem ötszöröséért vásárolta, az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezte be már a program kezdetekor. Az ár öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral). „Joggal vonja maga után az egész társadalom felháborodását, hogy ezekben a visszaélésekben szerepet játszó emberek azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak, akik védtelenek – az időseken és a szegényeken. A két cég nevével fémjelzett hálózat gyakorlatilag 10,2 milliárd forintot lopott el a szegényektől. (…) Valószínűleg sajnos ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnik, gyakorlatilag következmény nélkül” – kommentálta a vizsgálat eredményét Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke.
„Megfelelő jogkörökkel felruházva a hatóság időben és teljeskörűen fel tudja tárni az ilyen ügyeket, végig tudja vinni az eljárásokat, vissza tudja szerezni az ellopott pénzt, és segít felelősségre vonni a bűnösöket. Ezért is elengedhetetlen a hatóság jogköreinek mihamarabbi rendezése” – tette hozzá.
A négy vizsgált, SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt. Az érintett projektek megvalósítási időszaka a 2016. október 1. és 2023. december 31. közötti időszakra esett.
Szabad Európa